Küldetés teljesítve? – Homage á H. E.
Igen. Megcselekedte. Talán. A küldetés teljesítésében csak egy dolog akadályozhatta volna meg, ha maga a küldetés nem lenne. Ha sem Isten, sem ember nem akarna semmit az élettől. Akkor hiába volt minden. Hiába gondolkodott helyettünk, akkor tevékenysége a szórakoztatóipar része – poénok a művelt közönség borozgatásához. Nem tudjuk. Ő már igen. Nincs alternatíva, tedd értelmessé az élted – mondta, s most a mindenségből üzeni, amíg gondolatot szül és befogad az ember. Szerettük hallgatni, de nem szerettünk rá hallgatni. Túl nagynak bizonyult a lét feltárt terhe. Könnyebb álomra vágytunk. Ezen nem tudott segíteni. Őrült vesztesség a távozta.
Teljes poszt