Ikrek

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      5 éve      2998 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

„Azt írom le, ami jön … a nihilizmus térhódítását. … Ez a jövő szól hozzánk ezernyi jelben, ez a sors jelzi jövetelét mindenfelé. … erőszakosan akár az áradat, amely a véget akarja, a vég felé tör, amely már nem akar észre térni, mert retteg attól, hogy emlékezzék. (…) Ám ne tévesszük el a cím értelmét, amelyet e jövendő-evangéliumnak akarunk adni. „A Hatalom Akarása. Minden érték átértékelésének kísérlete” – e formulával egy ellentétes irányú mozgást juttattunk kifejezésre, … azt a mozgalmat, amely a bizonytalan jövőben ezt a bizonyos tökéletes nihilizmust leváltja majd; … Mert …, majd egyszer, új értékekre lesz szükségünk…”
F. Nietzsche A Hatalom Akarása

A 19. század az eszmék igénylésének a kora

A Hatalom Akarása

„Minden egész eltörik.”

A 19. század vége – az értékek devalválódnak, világnak fizikai jelentősége van, erkölcsi nincs. A hitelességek megkérdőjeleződnek. Az ember a káoszban elveszíti a világba vetett bizalmát. Az érvényességek leomlanak. Szétesettség. Dezorganizáció. Ami marad az a hitek törmelékkének a halmaza. Hasznavehetetlenségek. A tegnapi célok, értékelések és magyarázatok értelmüket vesztik. Létezés támasztékok nélkül. Élmény – a semmi, a gyötrelmes nihil. A kort, amely elengedi a társadalmi értékeket és normákat, az ember és ember közötti világ érvényességét – magyarul az életvilágot – a századvég nem választja, hanem megtapasztalja. Kellene az erő, ami az életnek értelmet adó új rendbe foglalná az érték-romokat. Rendszert alkotó eszmék kerestetnek. Újra kell mindent gondolni, értelmet konstruálni az értelmetlenben. Az nem megy, hogy egyrészt tagadásra kerülnek a fennálló értékek, másrészről elvetik az új értékek teremtésének feladatát – mondja Nietzsche – a passzivitás nem alternatíva. A társadalmi értékek újrafogalmazásának az elhatározása és kivitelezése – a Hatalom Akarása – elkerülhetetlen.

„Az Élet él és élni akar,”

A Hatalom Akarása a társadalmi értékek újrafogalmazása, több és más, mint az akarat érvényesítése. A Hatalom Akarása maga a létező dolgok forrása, a teremtés. Minden, ami létezik, valójában a Hatalom Akarása, a Hatalom Akarásának a terméke, következménye és egyben a létezését igazoló megjelenése. Ez így világos és egyben biztos, hogy téves. Nem lehet a világot egy rendező elv mentén magyarázni. Ezt Nietzsche is tudta, de már nem volt ereje kidolgozni a gondolatsort, így ez befejezetlenül, kibontatlanul maradt és így befejezetlenségében lett rendkívül inspiratív és – életveszélyes. Ízlelgessük az gondolatot! A hatalom az emberiség meghatározó rendező elve? – kérdjük. Az ember megszületésétől kezdve a hatalmat keresi, az új értékrendnek olyannak kell lenni, ami ezt szolgálja – morfondírozik Nietzsche. És itt mindjárt jön a kérdés. Mi ez, a gyengék eltaposása? Nem egészen, a Hatalom Akarása nem az egyén, a csoport fennmaradását szolgálja, az ember többre hivatott, mint a puszta túlélésre. Nagy dolgokat kell elérni! Új világokat kell teremteni. A Hatalom Akarása a kivételes dolog keresése. Alkotás! Hogyan és miben kell megfogalmazódnia a Hatalom Akarásának? Válasz nincs, csak sejtetések. Ismételjük – minden élet megvetendő, ami csak önmaga és az utódainak a túlélést szolgálja. Az emberiség többre hivatott, mint a puszta túlélés. Nagy dolgokat kell elérni. A Hatalom Akarása a kivételes dolgok keresése. Kultúrateremtés! A Hatalom Akarása nem egy politikai ötlet – előre szaladunk  – még kevésbé egy fajnemesítési terv, nem a nacionalizmus hívószava, hanem, az emberben lévő potenciál kibontásának a programja. Szabadság. Kockázatvállalás és áldozatkövetelés. Út, hogy az ember túlléphessen a maga építette korlátain, út, hogy létrehozza azt – a kultúrát – amiben meghatározza önmagát. Amiben önmaga lehet. Az ember újra és újra végrehajtandó feladata. A határidő folyamatos, felelős mindenki.

„Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre.”

Amit Nietzsche látott és, ami őt elborzasztotta, az valami szalon sivárság volt ahhoz képest, amit az első világháború hagyott maga után. Mindenütt csak értelmetlenül legyártott hullahegyek. Mit tettünk, mit tettek velünk? Mire volt jó ez az egész? Mérhetetlenül szenvedtünk és mérhetetlen szenvedést okoztunk. És most szenvedünk és szenvedést okozunk. Győztes nincs. Mindenki vesztes. Mindenkit a szükségtelenség és a történetnélküliség érzete gyötri. Mindenki felesleges. Aki történelmet akar írni, annak a Hatalom Akarása projektben kell gondolkodnia – jön elő Nietzsche üzente. Aki itt jól teljesít az lesz az az ember, aki a káoszban, az értelmetlenségben megfogalmazza azt a kívánatos újat, ami majd az új kor követésre alkalmas paradigmjává lesz. Ő lesz a megváltó. Az aspiránsok tülekednek. S jön a praktikus kérdés – a gondolat teremtsen hatalmat, vagy a hatalom hozza helyzetbe a gondolatot? Nietzsche halott, az ötlet gazdátlan. Mások válaszolnak – aki bármit akar, annak hatalomra van szüksége, a Hatalom Akarása nem megy a hatalom akarása nélkül. És itt indulnak a gondok.

A 20. század az eszmék üzemeltetésének a kora

A hatalom akarása

Mit kezd a politikus – a hatalom akarója – a Hatalom Akarásával? A hatalom akarása elvezet-e a Hatalom Akarásához? Vagy fordítva, a Hatalom Akarása projekt illeszthető-e a hatalom akaróihoz? Hol születik az új? Teremte-e a politikus? A politikus írja a történelmet, vagy csak illeszkedik hozzá? Az politikusnak olyan gondolkodásra van szüksége – mondja a politikus – amely biztosítja a sikerét, amely sikerre viszi a törekvéseit, amely segíti dominanciája megőrzését. A politikus nem alkot, nem történelmet akar csinálni, hanem egy stratégiai játékban vesz részt, amiből aztán történelem lesz, de a cél nem történelem, hanem a hatalom akarása. Ott és akkor. A történelem, a filozófia, a kultúra addig és azért érdekli, hogy ötletet kapjon egy-egy aktuális probléma kezeléséhez. Nem az van a fejében, hogy valamit átvigyen az egyik partról a másikra, csak az, hogy hogyan őrizheti meg a hatalmát, hogyan tehet több hatalomra szert. A kultúra a civilizáció számára nem cél, nem érték, hanem eszköztár. A játék szabadon hasznosítható része. Ha működése során valami maradandó születik, az a célfüggvényén kívülálló szempontok érvényre jutása. Melléktermék. Véletlen. Valami, aminek mindenki örül és ezért ő is örül. A politikustól ennél több nem várható. Csak a hatalom akarása. Így kis betűvel. Mások írják a történelmet. A politikus csak leveszi a jeleket és élére áll annak, amiről úgy gondolja, hogy az élen van és megpróbál az élen maradni. Ennyit akar, nem többet, egy lovasszobrot valamelyik allé elején, vagy a végén. A Hatalom Akarása projektje nem az övé.

A ragadozók

Hitler és Sztálin, a 20. század két nagyragadozója. Két emészthetetlen teremtett valóság. A Hatalom Akarása, vagy a hatalom akarása jegyében születtek? Párhuzamok és eltérések. Az új világ esélyei.

A történelem feletti ember – a képzet foglya

Hitler a Mein Kampf-ban programadónak (Programmatiker) és nem politikusnak minősítette magát. Az ő küldetése, hogy az árja faj / német nemzet uralomhoz való jogát, mint megfellebbezhetetlen igazságot hirdesse. Az ő feladat a Hatalom Akarása és nem az, hogy a felvállalt ügy megvalósíthatóságát, teljesíthetőségét mérlegelje. Neki a célt kell meghatároznia és nem a hozzá vezető utat. Az út nehézségeivel, a célelérés bonyodalmaival a politikusoknak kell foglalkoznia. A cél szent, itt nincs alku. Ha a programadó a nagy igazság helyébe a “célszerűséget” és a “valóságot” helyezné, megszűnne programadónak lenni, megszűnne az emberiség sarkcsillagának lenni és ezzel közlése a köznapi politikai receptek szintjére süllyedne. A programalkotónak csak a mozgalom célját kell meghatároznia, a kivitelezés nyűge a politikusé. És ezért az ő jelentőségét a jövő igazolja, a politikusét viszont a jelen, a programadó bírája Isten, akinek csak az tetszik, aki a lehetetlent követeli és akarja, a politikusé a kiválasztott programadó, akinek csak az tetszik, ami feltétel nélküli szolgálja. (Mein Kampf 88. o.) Hitler ebbe a rögeszmébe kapaszkodva a történelem fölé emeli magát. A performanszai keretében az árja faj nagyságát bemutató látomásokat, ad elő. Amikor beszél és amiről beszél annak a valósághoz semmi köze, hallucinációk. Mégis sikere van, mert a válságból válságba vergődő meggyötörtek ebben feloldódva boldogság érzethez juthatnak – reményhez. És Hitler ezt akarja a lelkeket. Az a célja, hogy a közönségét rabul ejtve a tömegek feltétel nélküli követési hajlandóságát állítsa elő. Goebbels csak ámul „Nürnbergben 250 ezer embert tartott a markában”. A siker elképesztő. A politikának már nincs más dolga csak, hogy az öntudatától megfosztott tömeget a hitleri víziók útjain terelgesse A program grandiózus és életidegen céljaira gondolva ez nem kis feladat, de nem is eleve lehetetlen. Ne felejtsük el, a világ egyik legfejlettebb gazdaságával, legerősebb iparával, legtehetségesebb intézményalkotó társadalmában történik mindez, ahol a hatalomra törők tudják, hogy mit akarnak és tudják, hogyan akarhatják, ahol a programadónak és segédeinek nincsenek gátlásai – csak leküzdendő külső korlátai.

A korlát megtámadva
Hitler legfőbb korlátja a német kultúra, a múlt, a mintázott német identitás, amik helyébe a mítoszokba és fantazmagóriákba illesztett üres sablonokat kínált azonosulásra. A nemzetiszocializmus számára a német kultúra által nap, mint nap használt mintái jórészt retrográd, hasznavehetetlenségek halmaza. Hanyatlástermékek. Hatályát vesztett hulladékok. Ez buktatta meg őt a húszas években. Ennek a kultúra hordozói vették aztán semmibe, ezek néztek át rajta. Vegyük észre – gyűlöli a való németeket. Nála az érvényes német a képzelgései levezethető a vezérét – érte – rajongó, önfeláldozó hős. (Ezek a mémek, potenciálok ott vannak a német kultúrában – hol nem? – de korántsem egyedül és pláne nem mindent ledominálva.) Ez a német! Nincs alternatíva! – üvölti és ezt a válság tépázta társadalom jórészt el is hisz neki. Hitler a hatalom felé vezető utat végig hisztizi, a nagy történelmi árulások, a permanens fenyegetettség láttatásával és a nagy ígéretek előadásával blokkolja a társadalom reorganizálódását. Folyamatosan rendkívüli állapotot hirdet, a válság okozta lelki állapotot bebetonozza s kér négy évet, hogy meglegyen az új valóság – fókuszban a rend, a jólét, a béke! Akik hallgatják szelektíven hallgatják a sikert, a békét, a jólétet hallják és süketek a Mein Kamf vészjósló mondataira. Ez a német békés felemelkedés – visszhangozza a boldog német s meg sem fordul a fejében, hogy ebbe bele lehet majd dögleni. Csak beszél – legyint a blazírt külföld s meg sem fordul a fejében, hogy ebbe bele lehet majd dögleni. Output – Hitler személyében az az ember jut korlátlan hatalomhoz, aki már bő évtizede kijelentette – ő a diktátor, aki nem a társadalmi igényeknek akar megfelelni, hanem a társadalmat akarja új célokra vezetni, ha kell kényszeríteni. A 20-as években ez a projekt bukott. Tíz évvel később viszont bejött. Mindenki ünnepli. A korlátok lehullnak.

A korlát ledől – mindenki boldog

Bármi az igazság, mindenki azt látja, amit akar.
Amerikai tinifilm

Hitler forradalmat láttat, rendkívüli állapotot hirdet és féktelen terrorral indít. Az SA péppé veri azt, akire ráböknek, akivel bajuk van, azt vád nélkül valamelyik koncentrációs táborba rakják és/vagy börtönbe, védelmi őrizetbe helyezik. A világ megriad. Terror, a rendért? A szebb jövőért? Nem ez nem mi rendünk! Mi nem ezt akarjuk! – üvölti a választ Hitler – s kinyírja az eddig neki kiszolgáló, de egyre inkább regulázhatatlan konkurenciát jelentő SA-t. A több száz gyilkosság egy éjszaka, amelyből egy párat beismernek. A német és a nemzetközi közvélemény szemet huny. Ez volt az ár! Hitlertől azt kértük, hogy legyen rend – s lett. Vége a terrornak! Ez a Hitler egy valaki! Hitlert ünneplik. Rend, jólét, béke! A rend megvan! Azt, hogy közben az SA söpredék gyilkoló gépei helyére az SS jólfésült intézményesített gyilkoló gépezetét rakták nem okozott senkinek se gondot. Legyen jólét! Hitler megkezdi az állami nagyberuházásokat. Leporolja a weimari kormány autópálya terveit és utakat épít. A németek birtokba vehetitek Németországot! Németország a németeké! Ünnep! A munkanélküliség radikálisan csökken. Ünnep! Azon pedig, hogy a  foglalkoztatás impozáns adatai mögött az igazi tételt a fegyvergyártás adja, a tekintetek átsiklanak. Azzal megint csak nem foglalkozik senki, hogy a fejlesztéseket finanszírozó kölcsönöket valamiből majd vissza kell fizetni. Pedig lenne ok az aggodalomra! A hitelből gyártott ágyúknak egyszer valahol el kell sülniük! Másképp deficites a buli! De most a jólétnek örülnek! Jólétnek? A bérek csak a filmhíradóban nőnek és a Volkswagenekre befizetett előlegekért senki sem kap semmit, de … Rend, jólét, béke! A jólét láthatóan elnapolva, de …, de élünk! Örüljünk annak, hogy erősebbek vagyunk! A hadiipar mellé jön a hadsereg először rejtett, majd nyílt fejlesztése és nyomában a nagy korrekciók, a Saar-, majd a Rajna-vidék megszállása, a nagy álom az Anschluss. Egy puska lövés nélkül Ausztria Németországé! Jön a müncheni konferencia, a bécsi döntések, a nemzetközi elfogadottság, sőt a behódolás, a revansok és az expanziók. Egy puska lövés nélkül! Megvan a béke ígérete? Megvan? Megvannak a területi rendezések? Mit lehet erre mondani? Béke van és győzelem. Hitler egy szavatartó politikai zseni! A németek boldogok, a politikus kollégái boldogok, Chamberlain boldog – Németország és Anglia között nem kerülhet sor soha többé háborúra. 1938 szeptemberét írnak.

Ohne Alternative
Hitler – a politikus – alternatívátlanná akarta tenni Hitlert – a programadót. Törekvése maradéktalanul megvalósult. A sikert az hozta, hogy megpuccsolta a demokrácia reorganizációját, így a társadalom képtelen volt a lehetőségeit megfogalmazni. Az ellenzékével végez az SA terror, a szervezetek ezt követően eltűnnek és/vagy feloldódnak az alakuló totalitarizmusba. Hitlernek csak két intézmény képes ellenállni; az egyházak és a hadsereg. A tisztán látók kétségbeesetten próbáltak korrigálni, de nem ment. Hitler csapdája hézagmentes. És a szerencse is mellé állt. Hindenburg meghal, ölébe hull az elnöki hatalom. Innentől kezdve nincs politikai ellensúlya. A kommunisták megölnék – de nem sikerül. A Wehrmachtban pontosan látják, hogy ez egy örült, az Abwehr őt akarja elhárítani, nem a briteket, de nem ment. A konstellációk kedvezőtlenek. Nincs alternatívája. Münchenben a nagyhatalmak el- és befogadják, kiegyeznek vele – eltakaríthatatlanná teszik. A háború folyamán a békekötés kérdésessége teszi vállalhatatlanul kockázatossá a merényletet. Hitler kiiktatása rendre beláthatatlan következményekkel járna. A nem kiiktatása is. Most mi legyen? Nincs alternatívája. De nem a tettek halálát okozó okoskodás tartja életben Hitlert, hanem az elképzelhetetlen szerencséje. Hitler ellen 42 tervezett és/vagy kivitelezett merényletről számolnak be a források. (A legismertebbek a müncheni Bürgerbräukellerben / Sörcsarnok 1939-ben, illetve az 1944-ben a Wolfsschanze-ban / a farkasverem nevű bunkerben végrehajtott bombatámadások. A merényletek motivációiban volt váltás – 1939-ig politikai okok voltak, utána a reménytelennek ítélt háború, az elképesztően dilettáns hadvezetés – a következményekben nem. A merényletek a merénylők szándékával ellentétben nem eltakarították, vagy legalább elbizonytalanították Hitlert, hanem megerősítették, félelmet és egyben elszántságot generáltak. Minden túlélt kísérlet arról győzte meg, hogy Istennek vele célja van, hogy őt és eszméjét az isteni gondviselés óvja. És előre menekült a terrorba. (A ’44-es bombatámadás után pár nap alatt hétezer ember öltek meg) Így minden merénylet a nemzetiszocializmus önmegerősítő kiteljesedését hozta magával. Hitler miközben a hatalom akarása útján száz és száz veszély között araszolt, a Mein Kampf-ban megfogalmazott programját valósította meg. Ahogy támadták, ahogy pusztult, úgy teljesedett ki. Amig van, nincs alternatívája.  

A képzet feletti ember – a történelem foglya

A másik történet – Sztáliné – 1883. március 14-én kezdődött Londonban. Marx meghal, az életmű az utókoré. Ha van szöveg, ami alkalmas a Hatalom Akarására, a világ újragondolására, akkor azt Marx adta elő. Elemzés; megértés; tudományos prófécia. Inspiratív gondolatok bámulatos íráskészséggel előadva. Marxra úgy nézett a világ, mint aki megértette a történelmet és felfedezte annak a megváltoztatásának az útját. A nihilizmus gyötörte tanácstalan kor s a gondolatokra éhes hatalomakarók kapva kaptak utána. És mindenki azt kezdi kiolvasni a szövegből, amit ki akar olvasni. Marx gondolatai egymással versengő cselekvési programok alapanyaga lesz. Jönnek a marxizmusok, az antimarxista marxisták, a marxizálók, a „valódi” marxisták, a renegátok, a revizionisták, az eretnekek, a Marxot plakátra ragasztók, a vesztére törő üldözők, a teljesen hülyék és aki még arra jár.

Az oroszok hozott anyagból dolgoztak
Oroszországban és annak a peremén, a Kaukázusban is ott voltak a világgal elégedetlenek, akik érdeklődéssel fordultak a marxizmus felé, miközben kétséges volt, hogy az ő elégedetlenségük kezelésére perspektivikus-e a marxi forgatókönyv. Lehet-e a marxi forradalomelmélet praktikus útmutató Oroszországban? A dolog aggályos. Marx tudniillik egyértelműen arról beszél, hogy a termelőerők meghatározzák a termelési viszonyokat, a termelőerők fejlődése következtében mindig új formációk jönnek létre, míg el nem érünk az nyílt antagonisztikus osztálykonfliktusokat és a durva kizsákmányolást eredményező kapitalizmusig. Ez egy fontos állomás, de nem a történelem vége, itt csak látszik a történelem vége. A termelőeszközök tovább fejlődnek, a kapitalizmus viszonyai tovább fejlődnek, világméretűvé terebélyesednek, a proletariátus is fejlődik, öntudatos lesz, egyesül, a kizsákmányolás nem fejlődik, az mélyül s vele az ellentétek is. Így megy ez mindaddig, amíg a legfejlettebb kapitalizmus öntudatos proletárjai meg nem vívják a maguk világméretű forradalmukat, aminek a következtében megszűnik az állam, a magántulajdon, a piac, létrejön az elidegenedés mentes világ, a kommunizmus földi paradicsoma. Na itt áll meg a történelem! A bolsevikoknak nagyon tetszik ez a profetikus a marxizmus, az emberiséget megváltó proletariátus küldetése, csakhogy be kell lássák a forradalomról gondolkodva Marx nem bennük látta a kommunizmus forradalmárait. Van náluk valami kapitalizmus, de az orosz világ zöme a sötét keleti feudalizmus. A társadalom 80%-a analfabéta. Van valami proletariátus, de ezt öntudatos, önszerveződésre képes forradalmi képződménynek látni bajos – öncsalás. Ugyanakkor nekik szükségük van egy számukra perspektívát és szerepet adó narratívára. Nincs mit tenni, el kell kezdeni átírni a marxizmust. Címszavakban a legfontosabbak – lecserélik a történelmi feltételrendszert és a forradalom főszereplőjét. A legfejlettebb állam helyett a leggyengébb láncszem adja a forradalom feltételeit, a proletariátus helyett pedig jön a proletariátust vezető élcsapat. Ezek zöme Lenin hozzáadott értékei. De a forradalom – és különösen a világforradalom – ügye ezzel nem rendeződik. A tizes évek második felében ugyan Oroszországban és közel negyven helyen kitőr a forradalom, de csak Oroszországban nyer. A világforradalom késik. És késik. Majd késik. Be kell látni, hogy az események a módosított forgatókönyvet se követik. A világ belefáradt a gyilkolásba. Tíz év háború, forradalom, polgárháború, intervenció, elképesztő áldozatok árán békekötés után kivérezve – majdnem mindegy, hogy ki mit mond. Mindenkinek mindenből elege van! Az emberek már csak azért hajlandóak gyilkolni, hogy ne kelljen gyilkolni. Ez, a gyilkolás elleni lázadás hozza el az első világháború végét, ahogy ez hozza el a permanens forradalomba vetett hit végét is. Le kellett állni. Senki se akar forradalmat se exportálni, se importálni. A világ békét akar. Trockij „A széles néptömegek, kimerülve a forradalmi évek szörnyű megpróbáltatásaitól, kilátásaikat vesztve, a csalódottság keserűségével passzívvá váltak.” Trockij a világforradalom híve és hirdetője alól kimegy a történelem, jön Buharin és egy újabb korrekciók, a kommunizmus helyett jöjjön a NEP, amihez hozzáújítja a szocializmus egy országban tézisét. Buharin az európai proletárforradalmak bukását tudomásul véve kimondta, hogy egyetlen országban is lehet építeni a szocializmust, nincs feltétlenül szükség a forradalom kapitalista országokba történő exportálására, ennél sokkal fontosabb az állam belső megerősödése. Az állam elhalása prolongálva. Egy lépés előre, kettőt hátra! Az újítás jónak tűni, vannak reményekre okot adó jelek, de 1927-ben a mezőgazdaság teljesítménye egyik évről a másikra 42%-kal visszaesik. Baj van, nagyon nagy baj. Buharin azt mondja menjünk előre a NEP útján! De ez sehova se vezet! – replikáznak – ez a birtokszerkezet politikai célokat szolgált és nem a termelését. A mezőgazdaság szerkezete, tőkeellátottsága, gépesítettsége, szakértelme, stb-je magától holnap se lesz jobb, be kell avatkozni! Nagyüzem kell! De az tőkeinjekciót igényel! Tőke meg nincs! És, ha lenne se erre lenne! Az ipart kell fejleszteni! Bármi áron! Ki kell vonni a tőkét a mezőgazdaságból, ahol nincs és oda kell adni az iparnak, ahol szintén nincs, de kell, mert, ha nincs ipar elsöprik a szovjet hatalmat. A mi hatalmunkat!  Tőke kivonás mellett indul el a mezőgazdaság átszervezése. De nem megy! A válasz – terror! Ami történik – tragédia. A kivont tőke viszont kevés az iparosításhoz. El kell adni a mezőgazdasági terményeket – amik alig vannak – mert a szovjet államnak kell a pénz, mert a szovjet állam nem kap hitelt, mert nem csak nem fizeti vissza a korábbiakat, de nyíltan meg is tagadja. Ha ezt nem lépjük meg – vége. Ha meglépjük – akkor is. Tragédia, vagy tragédia? Vagy nincs szovjet történet, vagy, ha van az a tragédiák története? Csak az?

A félelem forradalma – Éljen Sztálin!

„A legyőzöttek halálára a győzök nyugalma érdekében van szükség.”
J.V.Sztálin

1934. Pártkongresszus. Normál ügymenet, a Kongressus megválasztja a Központi Bizottság tagjait. Heves viták, éles verseny a poziciókért. Támogatottságok – elutasítottságok – perspektívák. Amikor Kirovról – a leningrádi elnök – szavaznak mindössze 3, amikor Sztálinról 292(!) ellenszavazatot adnak le küldöttek. A párt kollektívája nem Sztálinban látja a jövőt – a hatalom akarása deficites. Sztálint ez sokkolja. Vagy rövid időn belül lerendezi a konkurenciát, vagy rövid időn belül őt léptetik le. Kirov orosz, jóképű és népszerű. A hátrány ledolgozhatatlan. Kirov 1934. december 1-jén merénylet áldozata lesz. A hátrány ledolgozva. S ezt követően elszabadul a pokol. Sztálin fél és félelmet generál. A hatalom akarása paranoiával elegyítve írja a párt és a Szovjetúnió történetét. Az maradhatott életben, aki feltétel nélküli hűséget tanúsított, akiben megbízott és addig, amíg megbízott. Szovjetunióban a proletárforradalomnak ezzel vége, új korszak kezdődik a félelem forradalma. Ami ez után történik, annak már a világon semmi köze a Marxhoz azon túl, hogy hivatkoznak rá. Innentől kezdve ez egy tisztán mindenki egyért, egy mindenki ellen stratégiai játék, ami mentén folyik a modernizáció, történnek politikai változások, a taktikai kiegyezések. Hullahegyek. És esély! A kivégzők és a kivégzendők Sztálint éltetik. Vagy így megy, vagy sehogy! A nagy tisztogatás, a mindent elsöprő terror 1940-ig tart. Sztálin, aki értelmes ember volt, akinek fontosak voltak a gondolatok, ebben az időben Rettegett Ivánról olvas és újra előveszi Machiavellit.

Sok hűhó semmiért
A bolsevikok előtti választás, vagy ragaszkodnak a proletárforradalom céljaihoz és bukják a hatalmat, vagy feladják a célokat és megtarthatják a hatalmat. A Hatalom Akarása, vagy a hatalom akarása? A kettő együtt nem megy. Erre a dilemmára jött a sztálini válasz – ami megmenti a Szovjetuniót, de feladja a forradalmat. A társadalmasítás helyett államosítás, az elidegenedett „magánt” lecseréli az elidegenedett „államira”, a világforradalom helyett birodalmi expanzió, az internacionalizmus helyett függőségbe szervezett szatelit szervezetek, a szabadság helyett alávetettség, önmegvalósítás helyett önfeladás, kommunizmus helyett egy gatyába rázott totális állam. És így tovább, a végtelenségig. A sztálinisták a marxizmus utolsó megmaradt morzsájáról is lemondanak. A marxizmus ezzel egyidőben megszűnik valóságelemzésnek lenni és sztálinizmussá lesz, egy a széles tömegeknek szóló mindent eltakaró merev doktrina. Államvallás. Hatalmat legitimáló tan, ahol a társadalom nem élő organizmus, hanem törvények szerint működő parancsvégrahajtó szerkezet lesz. Középen Sztálin és az ő tudományos szocializmusa. Kétely nincs, kérdés nincs – ukáz van. De, miközben Oroszország visszaépíti a társadalmát identitást vált és modernizálódik. Az első vonzerőt kölcsönöz neki, a második növeli a konfliktusképességét. Oroszországot nem csak visszaépíti, de soha nem látott magasságokba emeli. Elképesztő siker. Az értékek átértékelése? Új értékek? A marxizmus, mint a Hatalom Akarása? Ugyan! Fel sem merül! A forradalom aktualitását veszítette s lekerült a napirendről. Marad a hatalom akarása és Sztálin akarja a hatalmat ezért nem hagyta az oroszokat a perspektíváját vesztett forradalom káoszába vergődni és visszavezette Oroszországot oda, ahonnan jött – a keleti despotizmusba. Ahol ővé a hatalom! A milliók áldozata pedig egy ambíció áldozata.

A gép forog
Sztálin 1946- után már csak a birodalommal és magával foglalkozott. Marx nem érdekelte, Lenin dettó. Vaszilij fiával egy kiállításon: – Te azt hiszed, hogy Sztálin vagy? Te azt hiszed, hogy én vagyok Sztálin? Nem, ő a Sztálin! – és rámutatott a falon függő portréjára. Nárcizmus? A szerep és az Én különválasztása? Distinkció a politika termékétől? Beteljesületlen vágy? A beteljesült vágy? Büszkeség az igazi fiára – a saját maga teremtette mítoszára? A birodalom védjegyére? A Birodalomra? Sztálin okos ember volt s nem beszélt összevissza.

A káosz ikrei

Csoportállapotok – csoportdinamika – életvilág Az ember, akárhol és akármikor megszületik csoportban él. A csoporton belül lesznek kapcsolatok, közös és megosztó célok, a tagoknak lesznek szerepeik, lesznek koordináló normáik, közös akcióik, sikereik és kudarcaik, lesz közérzetük és így tovább. És lesz valamilyen „Mi” tudatuk, ami mindannak, ami létrejött értelmet ad. Azt nem tudni, hogy ezek milyenek lesznek, hogy milyen irányba mozognak, milyen konstellációt hoznak létre, de hogy lesznek az biztos és az is, hogy ezek határozzák meg a társadalom, s benne az emberek életének a minőségét.

Ezért hasonlóak

A csoportközi viszonyok, a csoportok kondíciói, belső viszonyai, a tagok és különösen a döntéshozók személyisége, személyes perspektívái és így tovább eredményezik azt a folyamatot, amiről úgy beszélünk, hogy történelem. Ha hasonlóságokat látunk, akkor az ezeknek a viszonyoknak a hasonlóságának a következménye. Itt alább négy tipikus csoport állapotot jelzünk, amelyek segítenek megérteni Sztálin és Hitler pályáját. A cimkék ugyan egy fejlődési vonalat sejtetnek, de ez nem feltétlenül teljesedik be. A valóságban a csoportok élete nem lineárisan fut le, hanem az egyes a fázisok között innen oda, onnan vissza mozog. A váláságok, a terror, a konszolidáció, az újabb váláság, az újabb konszolidáció, ritkán rendezettség, stb fázisai váltják egymást, amíg el nem tünik az alakzat. Honnan hová tartottak és meddig jutottak a káosz ikrei? Meddig juthattak? Közös kiinduló pont az őket szülő káosz.

Káosz Terror Konszolidáció Rendezett
Közös célok hiányoznak vágy-vezérelt remény&realitás realisztikus
Kapcsolatok eseti labilis állandósuló tartós kapcsolatok
Csoporton belüli verseny szabályozatlan/eseti éles mindenre kiterjedő részben rendezett szabályozott
Csoportszerkezet diffúz egyközpontú funkcionális részautonómiák együttműködő autonómiák
Hierarchia érdektelen spontán alávetés/lázadás betagozódást váró bevett tekintély
Szerepek definiálatlan ad hoc pozitív orientáló stabil
Szolidaritás labilis személyközi hősies és/vagy érdek vezérelt személyközi-intézményes intézményes-személyközi
Közérzet depresszív mániákus változó pozitív elégedett
Intézmény dezorganizált parancs vezérelt részben elfogadott spontán elfogadott
Normák gyenge koordináció külső kényszerek alakuló rend spontán elfogadott rend
Legitimáció/eszme nincs / érdektelen jövőbe rekedt jelenre korrigáló reflexió a jelenre
Lojalitás nincs parancs vezérelt érdekalapú érdek- és Én érvényesítés alapú
Életstratégia mindenki mindenki ellen – harc mindenki egyért, egy mindenki ellen feltétel nélküli szubmisszió – harc sokan kevesekért, kevesen sokakért, betagozódás mindenki mindkiért – kooperáció

A két projektet nagyjából ugyanaz a kor, a modern, értékvesztett Európa válsága szülte. Az értékvesztéssel járó káoszra nagyjából mindig és mindenütt ugyanúgy reagál az ember, egyszerűen azért, mert a válság, az értékvesztés hasonlóvá tesz – senkinek sincs semmije. Értsd – senkinek sincs érvényes kultúrája. Vannak romok, de nincs eligazodást biztosító konstrukció. A kor e hiányossága tesz hasonlóvá, mert itt nem a kultúrák írják a maguk történelmét, hanem azok hiánya generál eseményeket. Mindegy, hogy tegnap mi volt, most semmi sincs és ez a semmi alakítja az életet. A semmi generálta szorongás. Itt mindegy, hogy ki honnan jött, az a döntő, hogy hol van. A káoszban! Eszköztelenül. Kiszolgáltatottan. Ami van az a kultúrák közötti cezúra. Nem a történelem szerves része, hanem kitaszítottság a történelemből. Senki földje, ahol az ember napról napra, percről percre átéli a hiábavalóság élményét.
A hasonló helyzetek – a perspektíva vesztés, a kivetettség, a krónikus fenyegetettség érzete – hasonló reakciót szülnek – a depresszió, vagy a félelem, harag, agresszió érzelmi lánc. Ezért a káoszra adott spontán válaszok Németországban, a Szovjetunióban, és másutt is hasonlóak, a csoporton belül megnő az agresszió szintje és az identitás képzés alapja az agresszorral való primer azonosulás lesz Ezek az események függetlenek az adott csoport korábbi identitásától, a korábbi kultúrájától, hiszen éppen azért történnek, mert érvényüket vesztették. (Ezt nézik sokan forradalomnak!) Ezek a csoportok egyenlőek és egyformák abban, hogy érvényes kulturális minták nélkül, spontán – harcolj, vagy menekülj! – reagálnak. Mindegy, hogy kinek, mije volt, most semmije sincs – csak a perspektíva vesztés. És most ez a semmi az ami dönt. Harcolj, vagy menekülj!

A hasonlóság nem azonosság

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem,
Zerkovitz Béla

A csoport azé lesz, aki a legagresszívebb, mindaddig, amíg egy reorganizációs folyamat be nem indul. Ha beindul! Mert a jelezett stációkat nem kötelező bejárni. Vagy akarják, vagy nem, vagy sikerül, vagy nem. Mindenesetre a káosz-terror időszakban ez az elszabadult csoportdinamika adja a két projekt hasonlóságát. Hitler nagy mutatványa, hogy miközben megsemmisíti a német kultúrát kisajátította az előző korok civilizációs teljesítményeit és sajátjaként hasznosította. Az ő hozzáadott értéke – nulla. A váláságban  vergődő, barbárrá tett társadalmat hazudja újnak és ezt a hazugságot a német civilizáció teljesítményeivel tartja életben. Tragédia. Hitler nem engedi ki őket káosz okozta terrorból, sőt a káoszt is, a terrort is fokozza a végtelenségik. Hitlernek a maga számára sincs alternatívája. A Hatalom Akarása a pusztulás projketje. Bátran állíthatjuk, Hitler teljesítményének semmi köze a nietzschei übermenschhez, vagy a Hatalom Akarásához. Sztálint és az oroszokat a 2. világháború menti meg. Ellenséget kapnak. Sztálin megérti, ha nem lép túl a félelem forradalmán, akkor se a birodalmat, se a hatalmát nem tudja megőrizni. Túllép. (Mi történhetett benne abban a tíz napban, amit a náci támadást követően katatón magányban töltött?) Engedi a reorganizációt, kiegyezik az intézményekkel, a Vörös Hadsereggel, az egyházzal, leteszi a rettegett Ivánról szóló dolgozatokat és helyettük hadtörténeti munkákat Szuvorovot és Kutuzovot olvas. Sikerrel. A terror, a harc megmarad, de értelmet kap!Lépés a konszolidáció felé?
Az ikrek hasonlítanak egymásra, de nem azonosak egymással. Hitler azért hasonlít Sztálinra, mert mindkettőjüket azonos csoportállapot szülte. És akkor kezdenek különbözni, amikor a hasonló állapoton túl kellene lépniük. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.

                                                                                                               ; Sztálin – szovjetunió projekt       Hitler – 3. Birodalom projekt
Eszme Szovjet marxizmus. A háttérben Marx / Lenin Nemzetiszocializmus. A háttérben Nietzsche / Wagner
A projekt minősége Válságtermék Válságtermék
A projekt indulása Válság – puccs Válság – puccs
A projekt célfüggvény A hatalom akarása fedősztorit keres A Hatalom Akarása – hatalmat keres
A projekt főszereplője Agitátor > politikus Programadó > politikus
Válságkezelés 1.0 Taktika : az aktuális feszültségekre reflektál Taktika : az aktuális feszültségekre reflektál
Válságkezelés 2.0 Stratégia : az orosz / keleti életvilág elemeivel stabilizál, jönnek a variációik – a sztálinizmusok! Stratégia : a német nyugati életvilág elemeit lefojtja és a nemzetiszocializmus megvalósítja önmagát.
Válságkezelés 3.0 A cári elit törekvéseit kulturális mintáit követi. (4. Iván, 1. Péter modernizációs mintái; 1. Sándor honvédelem + expanzió, stb.) A német elit kulturális mintát elutasítja (Egyházak <> náci, junker <> náci, polgár <>náci stb.<>náci konfrontáció + előkép nélküli önpusztító expanzió.
Identitás Sztálin az orosz civilizációt identitásváltásra bírja. Hitler a német civilizáció teljesítményeit megszállja.
A projektek életpályái puccs > terror > a társadalmi normák újrahasznosítása > konszolidáció > variációk puccs > terror > a társadalmi normák lefojtása > pusztulás > aktív reminiszcenciák
Legitimáció Az orosz társadalom az életvilág beengedésével konszolidálódik, az uralom legitimálódik. A német életvilág elutasítása következtében a társadalom képtelen konszolidálódni a delegitimácó elkerülhetetlen.
A projekt céljai A forradalmi célokról praktikusan lemondanak, prolongálják a végtelenbe. Marad, ami volt. A forradalmi célokat permanensen erőszakolják. De! Nincs út előre. De! Nincs visszatérés a múlthoz.
Perspektíva 1.0 Amíg van sztálinizmus, van Oroszország, amíg van Oroszország van sztálinizmus. Amíg van nemzetiszocializmus, van társadalmi válság, amíg van társadalmi válság van nemzetiszocializmus.
Perspektíva 2.0 A sztálinizmuson kívül nincs élet. Csak a nemzetiszocializmuson kívül van élet.
A projekt realitása A forradalmi célok helyett klasszikus keleti despotizmus A forradalmi célok helyett pusztulás

Ps.

Marx-Nietzsche, a 19. század. Ők a szülők, akik elmondták a magukét. Az utókor parafrázisaiért semmi felelősséggel nem tartoznak. Az már nem az ő ügyük. Minden történhetett volna másképpen is.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.