Saul – az Apa

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      4 éve      5594 Views     2 hozzászólás  

1944 október 6. Auschwitz-Birkenau. A sonderkommando megtudja, hogy másnap meggyilkolják őket. Elindul a lázadás szervezése.

Sonderkommando – különleges osztag, a halálgyár zsidó segédmunkásai. Ők kísérték a gázkamrákba a megsemmisítésre ítélteket, majd kihordták a hullákat. Feladatuk közé tartozott, a haláltusa szennyének lemosása, a női holttestek hajának leborotválása, kihúzták az aranykoronákat, ugyancsak arany után kutatva átvizsgálták a testüregeket, majd kemencékben és gödrökben elégették a holttesteket. Az égetést praktikus meggondolások alapján végezték, az optimális helykihasználást szolgálta az áldozatok nagyság szerinti szortírozása,  de tapasztalat volt, hogy a sovány emberek lassabban égtek, a kövérek zsírja viszont katalizálta az égést, ezt is figyelembe véve rendezték a tepsiket, rakták a stószokat. A hamut kitalicskázták, beleszórták a közeli Soła folyóba, és ezzel befejeződött a megsemmisítés. Egy 12 órás sikta kb. 2500 embert volt képes eltakarítani.
A sonderesek a krematórium feletti padláson laktak, és a körülményekhez képest jól éltek, volt ágyuk, pokrócuk, kaptak enni, volt, hogy a hátra maradt ruhákban találtak aranyat, pénzt, ezen vettek kolbászt, vodkát, különböző szolgáltatásokat. 3-4 hónapig maradtak életben, majd elpusztították őket. Helyükre újakat állítottak, akik első feladatukként bevezették őket a gázba, a testüket elégették és kitalicskázták hamvaikat a nyomtalanságba. 14 generáció válthatta egymást. Geheimnisträger – a titkok hordozója – nem maradhatott életben. Körülbelül százan mégis megmenekülhettek, azok, akik a tábor felszámolásakor elvegyültek az elszállítandó foglyok között. A többieket megölték. Auschwitz áldozatainak számát 1,1-1,6 millióra teszik.

saul-fia_2. 1jpg

Archetípus – Antigóné
Az osztag tagja Ausländer Saul, az élettelen testek között meglát egy a halálküzdelmét vívó gyereket, akiben a fiát  fedezi fel. Az SS orvos megvizsgálja, majd szakszerűen befejezi a gázkamra félmunkáját; megfojtja. Vége. Megkönnyebbülés. A férfi innentől kezdve megszállottan ragaszkodik a fiúhoz. El akarja temetni.
Neked nincs fiad!
– De van, a fiú nem a feleségemtől van.
– Mikor láttad utoljára?

Válasz nincs. Saul kerüli a kérdező tekintetét, a földre ereszti. Látható, amíg élt, nem törődött a fiúval, nem volt jelen az életében. Semmit sem tett érte. Magára hagyta. Bűne immár jóvátehetetlen. Ami marad számára, hogy megadja fiának a végtisztességet, ami egyben az ő önmegváltása is lehet. A fiút el kell temetni! Morális parancs, amitől zsidó ember és zsidó apa lehet. A hangsúly az emberen és az apán.
– Holnap őt is elégetik.
– Nem, őt el kell temetni! – vág vissza a lehetetlent akaró apa.
Mindenki a gyilkos másnaptól retteg, a lázadáson, a menekülésen, a nem adom meg magam,  a szökés vékony lehetőségén dolgozik, mindenki túl akar élni, de neki, Saulnak ezt nem lehet. Neki nem szökni és túlélni, hanem temetni és meghalni kell. A fiút el kell temetni! Az élet akarásától visszatartja a bűne és a kötelessége. Neki nem esély a lázadás, nem választhatja a menekvést, az ő dolga; a temetés, a kötelező végtisztesség.  Itt mindenki halott – mondja. Nincs idő. A fiút el kell temetni mielőtt mielőtt őt is megölik. Meg kell tennie. Nincs alku. Nincs kiegyezés. Nem vállalhat kockázatot. Ez adhatja vissza az ő eltékozolt becsületét. Utána lehet meghalni. Temetni, és csak temetni. Meg kell tegye a fiáért! Így lesz a biztos pusztulás választása az egyetlen életesélye. Az antihős hőssé válik.  Minden és mindenki ellenére belülről vezérelten követi az archaikus parancsot. Versenyfutás az idővel. A fiút el kell temetni!
– Nincs is fiad!
– De van!
Önsorsrontó megszállottság. Az életösztön legyőzve. Irgalom nincs. Megrendülten nézem a képeket. A kétségbeesett apa, aki csak a sírba tételt adhatja a fiának.  Szabadító Isten nincs. A mások szenvedését és fájdalmait magára vállaló Isten; nincs. Isten, aki engesztelésével hozna szabadulást; nincs. Se a jóknak, se a rosszaknak. Nincs. Jók sincsenek és rosszak se. Nincs Isten. Semmilyen! Értsék már meg! Nincs Isten. Nincs Rend! Káosz és pusztulás, rángató ösztönök és halálba taszító értelmetlenségek vannak. És itt e végítélet nélküli pusztulásban a Saul tettében kibontakozó archaikus parancs jelzi Isten jelenlétét. Az emberi akarat feloldódik a Parancs, Isten embert formáló és pusztító erejébe. Az élők feláldozása a holtakért? A remény – a Parancs. A Parancs – El kell temetni a fiút! Az élet küldetés. Azért vagyunk itt, hogy véghezvigyük azt, amit az Úr ránk mért. És ezt át kell adjuk a következő nemzedéknek!” De a tanuk pusztulnak, a következő nemzedék nem születik meg, csak az Örökkévaló volt, aki fogta Saul kezét, irányította tettét s együtt szenvedett vele. Röhrig Géza értetlenkedést kiváltó szavai magától értetődővé válnak „az Örökkévaló ott volt velük és fogta minden egyes zsidócska kezét a gázkamrában.” Azért vagyunk itt, hogy véghezvigyük azt, amit az Úr ránk mért. Mindenki a maga feladatát. Az Úr helyett mondhatnánk emberi természetet, felettes én-t, interiorizált szabályrendszert, egy valaha volt csoport elvárását, de a pontos az; Úr. Mert Saul így élte meg.

Az elhagyott férfiak
Amit a film alkotói elmesélnek az egy sorstragédia, olyan, amilyet a görögök írtak annak idején. A hűtlenség bűne és rettentő büntetés. Ez a pár mondatban elmondható történet a férfiak apához kötődéséről, a kötődési vágyukról szól, ami oly’ sokszor a beteljesületlenségével gyógyíthatatlan sebet üt a férfi lelkén. (A szeretet szót nem használom, de erről van szó.) Mire gondolok? Röhrig Géza (R.G.) nagyon szépen és pontosan beszél erről a saját példáján. Négyéves koráig hetes napközibe járt s egész héten várta apját, hogy elvigye, beszélgessenek, hogy megtapasztalja a „nem vagyok egyedül” érzést. Az apa korán meghalt, a temetésére nem engedték el. Semmit se értett. Hova lett Apa? De a beszélgetések folytatódtak és rá kellett jönnie, hogy akivel beszél, az már nem az apja, hanem; Isten. Egyik alkalommal azt mondja, nem akar erről egy felületes interjú szituációban beszélni, de csak erről akar/tud beszélni. Ez élete témája. Apa! És az anya? „Arcom, elvből nem hasonlít anyámra, csak ki érzi ezt, tudja micsoda nagy érdem”
Jeles Nemes László (J.N.L.) rejtőzködőbb, nem fecseg, de az apa gond az ő gondja is. Ez tetten érhető. Ismeri ezt az érzést, még, ha kerüli is a témát. Amikor apjáról kérdezik, mosolyog és hárít „ez egy másik cég” De tovább megy az önálló arc iránti igény kimondásánál. A vészkorszakhoz kapcsolódó interjúkérdés: Gyakori téma volt ez a családban? „Kisgyerekkoromban éltem csak vele, nem ismerem igazán őt.” Ez bizony jóval több, mint a leválás, az önazonosság iránti vágy megfogalmazása, ebben ott van, az elhagyott fiú szemrehányása, távolságtartó / megtagadó büntetése is. „Nem ismerem igazán.” Fájna, ha ezt hallanám és fájdalmamban mondanám.

– Biztos vagy ebben?
– Az emberi lélekbe nem látni.
– Akkor?
– Az embert meg kell érteni.

Az alkotás
J.N.L. öt évig belefeledkezve dolgozik a filmen. Mindene, ami ő, benne van, minden, ami egy fiatal férfiben benne lehet; a tudás, a szenvedély, a leválni, a meghaladni, a párbeszéd és a versengés, a dac és a megfelelni akarás ott munkálkodik az alkotási folyamatban. Az egész személyiség alkot. Tudom, nem hiszem; tudom. A személyisége tervez, válogat, dönt. Mindent akar, de már férfi és nagyon okosan gazdálkodik üzeneteivel, ha kihagy valamit azt azért teszi, hogy hangsúlyosabban legyen ott az, amit mondani akar. Ha valamit nem tud kimondani, addig keresi a formát, a jeleket, amíg nem szolgálják mondandóját. Szenvedély és fegyelem. Szemérmesen, óvatosan, mindent vállalva dolgozik. Tehetségénél csak a kitartása nagyobb. És a szerencséje. Rátalálni R.G.-ra, aki a legalkalmasabb az általa középpontba helyezett archetipus felmutatására. A költő azonnal ráérez – Ausländer Saul és ő egy sorstragédia két szereplője, akikről nem csak mindent tud, de mindent érez is és mindkettőt ki is tudja fejezni. A tragédia legmélyére visz. R.G. nem Sault játssza, hanem az elhagyott fiú, a halott árva képzelte apát. Apa segít, Apa szeret, Apa vigyázz rám. És ezzel a hőssé álmodással bünteti és megmenti a hűtlen Apát. A szerepelvárást a R.G. ismeri, megérti, hiszen átélte és meg akar felelni, hiszen apa. Eljátssza, hát a megálmodott Apát; Sault. Ettől megrendítő az alakítás.

Az Apára vágyó gyermeki léleknek mindegy, hogy aki elhagyja, az tehet, vagy nem az elhagyásról. Az; hűtlen. És viszi a jobbik részem, mert ő a hűtlen, ringyó jobbik részem. Apa! Gyűlölöm magam, mert elhagytál! Sokáig tart, amíg eljön a kései sirató ideje. Amikor együtt élünk Apával és Istennel.

A holokauszt a nyomtalanság metaforája
Ez nem holokauszt film – mondja J.N.L. – nem a holokausztról szól, nincs holokauszt narratíva, nincsenek gonoszok, nincsenek ártatlan áldozatok, itt az ismétlődő örök sors van, bűnök, bukás és nyomtalanság.  A középpontban Saul, az antihős, aki megpróbál hős lenni, de mindent elbukik. A fiú holttestét elveszíti, nem sikerül a Parancs érvényre juttatása, az őt magával sodró lázadást az SS precízen korrigálja, a szökevényeket pillanatok alatt beérik és helyben kivégzik. A holokauszt mégis több, mint háttér, főszereplő, de úgy, mint a Tarr Bélánál az ember útja a megsemmisülésbe, a nyomtalanságba. J.N.L. Tarr mellett dolgozott. Tarr nem Apa, ő a Mester. Vele könnyebb, ellene nem fellebbez. De csendben azt mondja, morál nélkül nem megy a pusztulás sem. Megsemmisülni se lehet nélküle. Ez történik, de nem lehet. Mikor hallottam ennél szebb és megrendítőbb mélyen humanista gondolatot az értelmetlen egyedüli vállalhatóságáról. Ez az egyetlen menedékünk. Az értelmetlenség. A morál és a kötődés. Egy zsidó történet mindenkinek. Hangsúly a mindenkin. Azért zsidó, mert valakikről szólnia kellett. J.N.L. nagy művész.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.