Hősök és beamterek

Szerző:  Luczifer   Kategória:       6 éve      1445 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

Manolis Glezos. 1941. Négy héttel Görögország német megszállását követően a nácik egy hatalmas horogkeresztes zászlót állítottak a Görögországot és az európai kultúrát szimbolizáló Akropoliszon. Glezos egy társával felmászott a zászlórúdon, lehozta és széttépte. Ez a férfi ma 93 éves, s mint a Syriza képviselője az Eu Parlament Willy Brand épületében dolgozik. Tekintete elszánt és merész, akár egy szikár, öreg Che. Harcolt az olasz fasiszták, a nácik, majd a görög katonai junta ellen. Összesen tizenkét évet ült börtönben, nem keveset ebből magánzárkában. Ha nem fegyver van a kezében verseket ír. Ráncos arcán ott a görög huszadik százada. Egy élő legenda.
Angela Merkel. Az öreg göröggel szemben Angela Merkel, a volt FDJ-os kislány – Kohltól jön a “kislány” – nem lehet több, csak egy kancellár.

Tévedések tragédiája
Glezos a legújabb görög–német kofliktusok értelmezését a múlt felidézésével, Goebbels 1945 februárjában a Das Reich oldalain megjelent kijelentésével indítja; 2000-re Európa német vezetés alatt lesz. Glezos azt mondja; a Reich Minister 10 évet tévedett. Ezzel ironikusan arra céloz, hogy a többi stimmel. (2009, amikor beindul a válságot mélyítő válságkezelés.)
Merkel a “má”-ban és csak a “má”-ban él, és a görögök problémáját a hitelező – adós tengely mentén gondolja. Azt mondja, hogy van egy ország, akinek momentán nincs pénze, mert könnyelmű, léha és naplopó, de majd rászorítjuk a tanulásra, a felelős gazdálkodásra és akkor lesz. A Mutti szigorú, de csőlátó.

A hősök abszurd metamorfózisokat és képtelen folytonosságokat látnak, a beamterek (hivatalnok) abszurd metamorfózisokat követelnek és képtelen fejlődési pályákat látnak. A valóság – perem centrum viszony – nem kerül napirendre. A fél világ magyarázza, de semmi. Nincs ember, aki ne értené, hogy az euróval egy bivalyerős pénzt kapott a perem, amin mindent meg tud vásárolni, de semmit se tud eladni és ezzel annyi a innovációnak, versenyképességnek, felzárkózási álmának. Eladósodik és szakad le. Ha megfeszül, akkor is.
– De nem akar megfeszülni! Takarékoskodjon! Legyen protestáns! Mi is úgy csináltuk! – így a német/észak.
– Jó, de akkor milliárdos piacaid tűnnek a semmibe és lefulladsz! Gazdagon mész tönkre! – replikáz a görög/dél.
– Számoljanak el a kosztpénzzel! – szól a szigor.
– Ilyen egyszerű lenne? – furcsállja a közönség.
A mai helyzet két kimenetellel kecsegtet; a görög/dél fogyaszt, eladósodik és a gatyáját is elszedik, majd felmossák velük a padlót, vagy nem fogyaszt és akkor a német/észak belefullad a “jó”-ba s súlyos deficiteknek néz elébe. A felelőtlen görög/dél nélkül nincs felelős német/észak. Ugyanakkor a görög/dél és a német/észak között piaci eszközökkel kezelhetetlenek a feszültségek. Ha csak piac van, akkor nő a feszültség, ami szétveri a piacot. Együtt széttartva. Beteges szimbiózis, beteges mechanizmusok. Amit redisztribucióval kellene rendezni, azt hitelekkel oldják meg és ezzel fedik és növelik a bajt. De a redisztribuciót nem lehet működtetni, mert az a gazdagok pénzébe kerülne. De így a hiteleket nem kapják vissza! Ez jobb? Jobban mutat! A lehetséges terápia ismert, de még nincs akkora baj, hogy el is kezdjék. A gazdag német/észak, még reméli megússza. A megoldások helyett még mennek a bölcs tanácsok és – Vissza a pénzt!

Az euró jelen formájában – kiegészítő mechanizmusok nélkül – akadályozza az európai integráció történelmi projektjét. Amikor és ahogy bevezették az, az egységes Európa megteremtése útján nem előre-, hanem hátralépés volt – mondják maguk  a németek is – és ami még ennél is nagyobb baj, nem centripetális, hanem a centrifugális erőként dolgozik. Teljesen világos, hogy a görögök és a periféria nem lehetnek sikeresek a jelenlegi feltételek mellett. Amíg az erős Németországnak van egy gyenge Uniója és nem az erős Uniónak van egy erős Németországa, addig ez így lesz. Amíg Európa a büszke nemzetállamokból áll, és nem a büszke Európának vannak remek nemzetállamai, addig ez így lesz. Az eltérő versenyképességű gazdasági övezetek konfliktusra ráerősítenek a nemzetek közötti dominancia harcok. És ez blokkol mindent, ami az egységes Európa felé vezetne. Eddig jutottunk. Énekeljük el közösen Beethoven Örömódáját.

Hazudozó nemzetállamok
Nem csak a görögök nacionalisták és nem csak a görögök hazudnak. A németek is. Mindent tudtak, mindent tudniuk kellett. Ugyanúgy tudták, hogy a görög válság nem egy hitellel, megszorításokkal elintézhető likviditási kérdés, mint ahogy tudják, ha tovább kényszerítik ezt az utat az Európa vége.
– De nem Németországé!
– Etetni kell a juhot.
– Az egy másik cég!
Schäuble nem hülye, hanem provinciális, nacionalista. Nem mondja, de csinálja. Akkor is az, ha a provinciája/nemzete nagyon gazdag, nagyon versenyképes, ha teljesítményük irigylésre méltó és ha számolatlan értékkel járultak hozzá ahhoz, amiről örömmel és szeretettel úgy beszélünk; Európa. Akkor sem ők Európa, csak egy provinciája. Akkor is centrifugális erőket táplál. És ezt más is érzi. A Spiegelben egy Youtube-Star, Florian Mundt (27) Merkelhez intézett kérdése; ” Nem tart Ön egy kicsit a nacionalizmus új fajtájától?” Egy kicsit? És a nacionalizmus miért nincs többes számba? Ő tudja miért ilyen óvatos. Mindenesetre ennek a magabízó búvó nacionalista provincializmusnak következménye, hogy érzéketlenek és érdektelenek a megtorló előterjesztésekre, a büntető követeléseikre jöhető reakciókra, a ki- és beszámíthatatlan szélsőségek megerősödésére. Figyelmet és szerepet kaphatnak azok, akikhez képest a Syriza egy jópofa baráti társaság. Úgy csinálnak, mint akik nem látnak a nappalijukon túl, mint akik nem tudják, hogy ez a feszültség valakiknek jól jön, mint, akik nem ismerik a saját történelmüket.

Mégis Birodalom?
Amíg egy probléma oka fennáll, addig az mindig újratermeli a problémát, és amennyiben nem az okokat, csak a nem kívánt okozatok kijavítására törekszünk, a hibákat bővítetten termeljük újra. Ezt is tudja a kancellár is, a pénzügyére is. Nem kell ahhoz se a Stiglitz, se a Krugman, hogy belássuk, beláthassák, ebből a tervből nem lesz hasonló minőségek integrációja. Valami lesz természetesen, amiről, majd elmondják, hogy …, de nem az lesz, amitől csillogna az ember szeme. És ebben sincs semmi új, mert nem, hogy az elmúlt öt évben, de az elmúlt tíz, húsz stb. években lényegében fel sem merült a fejlesztő integráció. Volt egy probléma – nevezetesen az adóssággal terhelt alulfejlettség – amire jött valami össze-vissza hazudozás, egy a versenyelőnyt / –hátrányt bebetonozó megoldásnak mondott hitelezéses maszatolás, majd a mindezt minősítő következmény; a visszaesés, az adósságnövekedés, és az ezt kísérő őszintétlen, mű csudálkozás. Ezt látjuk, ezt halljuk.
A görög válság elintézése jóval inkább a nemzetállamokat megelőző taktikus birodalomépítés és kevésbé a nemzetállamok oly’ szépen kigondolt integrációja mentén az valósul meg. Még egy lépés hátra! Csak semmi innováció! Mintha nem akarna senki előre menni. Mintha a szűkkeblű nacionalizmusok írnák a forgatókönyveket. Mintha a nacionalizmusok korlátozta racionalitások mentén döntenének. És nincs bizalom. Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is – mondták a egykoron a trójaiak. Félek a németektől, ha segítenek is – mondják ma a görögök. Egyik aggodalom se volt alaptalan. Ha nem lenne USA, még inkább így lenne. Gondolom ezt egy sváb falu szélén.

P.S.
Ha a görög válság a görögök nyomorba döntésével oldódik meg, akkor Közép-Kelet Európa a büdös rohadt életben nem zárkózik fel. Mert akkor a versenyhátrány előidézte krónikus leszakadás a kétségtelenül felmutatható szubjektív okokkal lesz magyarázva; korrupció, ügyetlenség, önzés, felelőtlen életmód, a szorgalom és a stb. hiánya. A depriváció tünetei lesznek a depriváció okai. Ezeken nem lehet segíteni! – legyint a fejlett közvélemény. Örömünk annyi lesz, hogy látjuk a szomszéd tehenét megdögleni miközben titkon a becsületünket megmentő hősökről álmodunk.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.