Élet luxuskivitelben

Esszét írni jó. Csak esszét írni jó. Emlékeztetőt, jegyzőkönyvet, fellebbezést, programajánlatot – akármilyet – írni nem jó. Mérlegbeszámolóhoz kiegészítő mellékletet se jó írni. Kérelmet, feljelentést, szerződést, keresetlevelet, pályázatot írni ugyancsak nem jó. Jelentést se. Esszét, azt jó írni. Észrevételt nem. Határozatot se lehet nagy öröm írni, de ezt csak gondolom.
Az esszé és a többi említett műnemben közös, hogy aránylag rövidek, szerény alkotói kitartást igényelnek és egyaránt az a céljuk, hogy rendet láttassanak a kaotikus világban. Azzal, hogy láttatnak valamit. Nem feltétlenül azt, ami van, úgy, ahogy van, de valamit abból, ami mégiscsak van, úgy, ahogy akár lehetne is. Legalább részben. Az emlékeztető, a jegyzőkönyv, a fellebbezés, és a többi nem esszé műfaj, felmutat valamit, amit bizonyos érdekháttérrel valóságnak hihet az ember. Érdek + kognitív disszonancia redukció. Harmóniában az előnyökkel. És ha az érdekháttérrel rendelkező jól elvégzett szorongáscsökkentés erővel is párosul – kész az igazság. Harmóniában az erővel = Igazság! Punktum. Addig punktum, amíg ez a hármasság fennáll.
Az esszé, az más. Ott nem az érdekérvényesítés van a háttérben, hanem az én-érvényesítés. Ott nem az érdekek szelektálnak, csoportosítanak, keresve valami értelmet adó harmóniát, hanem az én-interpretáció szándéka. A szereplők – az Én és a valóság. A téma – az Én a valóságban. Ahol a harmónia nem valami dolce vetítés, hanem illeszkedés. Kiemelés. Nyomatékosítás. Fellebbezést azért ír az ember, hogy éljen, túléljen, jusson valamire. Esszét azért, hogy harmóniában éljen önmagával. Hogy legyen. Emlékeztetőt, jegyzőkönyvet, fellebbezést, stb.-t írni szolgálat, a szolgálók, a kiszolgálók és a kiszolgáltatottak műfaja. Gürizés. Az esszé – ha sikerül – nem lesz más, mint a szabadságélményt hozó emancipáció. Luxusélmény.