Lúzerek színháza

A színpadon páran lézengenek. A Politika vizespoharat igazgat, torkot köszörül, nagy ívű bejelentésre készül.

Politika: Huszonöt évvel a rendszerváltás után Magyarországon eljött az idő arra, hogy végre mindenki emberhez méltó életet élhessen.
Kórus: Hurrá! Hurrá!
Politika: Magyarország mára élhetetlen ország lett, ahol milliókat bénít meg a nincstelenség, a kilátástalanság, a bizonytalanság.
Kórus: Pfuj! Vesszen az élhetetlenség!
Politika: Ebben a helyzetben az alapjövedelem egy élhető Magyarország ígéretét jelenti, hiszen segítségével a szegénység mértéke a felére csökken, a bővülő fogyasztás nyomán élénkül a gazdaság, és új munkahelyek keletkeznek.
(bla, bla, bla.)

Meredten nézek magam elé. Mi Magyarország problémája? A rossz elosztás? A foglalkoztatás, a munkák szerény hozzáadott értéke, a szerény növekedési potenciál? Nincs idő töprengeni. A Politika zeng, üde mámoros ajakkal.

Politika: A terv 2200 milliárdból oldható meg, aminek a forrása játszi könnyedséggel biztosítható.
Kórus: Biztosítsuk! Biztosítsuk!
Politika: Itt vannak mindjárt az alapjövedelem által kiváltott állami kiadások; 565 milliárd. Ez nem gond!
Kórus: Nem gond! Nem gond!
Politika: Legyen újra progresszív az adótábla, megnyirbáljuk a családi adó- és járulékkedvezményeket és ott van máris 488 milliárd.
Kórus: Éljen! Nem gond! Ott van! Ott van!
Politika: A jó, jót szül. Az alapjövedelemmel jönnek a kedvező makrogazdasági hatások pl. nő az áfa bevétel; 193 milliárd.
Kórus: Éljen! Éljen! Nem a gond, hanem az áfa nő!
Politika: Elűzzük a mumusokat! A Paks II., a stadionok, a közmédia stb., megy a levesbe, ami egy államháztartási pazarlásellenes fordulatot hoz, hozománya 146 milliárd. Máris növekednek a források! Látjátok? Látjátok? Elűzzük a TAO kedvezményeket, a Start/Közmunka-programot és megszűkítjük a pénzügyi szervezetek különadóját
Kórus: Növeljünk! Szűkítsünk! Növeljünk! Szűkítsünk! Visszajönnek a régi szép idők!
Politika: Jön a progresszív gazdaságpolitikai fordulat. Ennek együttes összege 597 milliárd.
Kórus: Fordulni akarok! Ah, be szép! Ah be jó! Perdüljünk!
Politika: Fel kell lépni a mellékjátszmák ellen! Fel kell lépni az offshore cégek ellen, vissza kell hozni a vagyonosodási vizsgálatokat, meg kell különadóztatni az elmúlt évek legnagyobb közbeszerzési nyerteseit, és szélnek ereszteni / lecsukni a maffiastruktúrákat. Vesszen a korrupció ellen! Ez 175 milliárd.
Kórus: Vesszen, vesszen! Megkülönadóztatni! Szélnek ereszteni! Lecsukni! Mond a következőt!
(bla, bla, bla.)

Hát, igen. Itt állok. Meredek magam elé. Mást nem tehetek. Ez az alternatíva fogalmaztatott meg. Ez lett importálva. Olyan kínaipiacos luxury.

Magamhoz térve
Nos, akkor a kérdés; sikeres lehet-e egy olyan program, ami 2.200 milliárdot – a GDP bő 7%-a – igényel, ami felforgatja az ország bevételeinek/kiadásainak 7 %-át és csatolmányait. A program előterjesztői szerint ez nem gond, mert máris megvan 565 milliárd! Ez az a szociális kiadás, amit kivált az alapjövedelem. A GDP szűk 2%-a. A transzformációs költségek? Aki eddig X-t csinálta, azt ki kell képezni Y-ra. Aki felesleges azt ki kell … Kötözködsz? Már megint? Bocs, de ezt le is kell kommunikálni, ki kell hirdetni, ügyfélszolgáltatni … A boldogságot nem adják ingyen! És, ha ezzel megvagyunk akkor a többit is – bő 5 % – össze kell hordani és/vagy meg kell növekedni – fűzöm tovább a gondolatsort.
Azt mondják, ez a pénz is megvan, csak rossz helyen. Át kell csoportosítani. Oda kell hordani, ahol kell, onnan, ahol nem kell. A kérdés választ, a válasz kérdést szül. Lehet-e a költségvetés kiadásait a GDP bő 7 %-át kitevő mértékben csakúgy, egyik napról a másikra átszabni? Lehet-e ennyit növekedni? Óh, az ifjú Matolcsy! Lehet-e ennek az elosztási forradalomnak előnyeit és várható költségeit a kívánt hibahatáron belül megtervezni és a végrehajtás folyamatát a fenti kereteken belül tartani? A feladat nagyságát érzékeltetendő ez akkora tétel, mintha a tavalyi, a 2014-es 1850 milliárdos európai uniós támogatást rövid tervezgetés után lehívnánk, kiosztanánk, elszámolnánk és üzemszerűen működtetnénk. Nem kell egy év alatt! Ha nő az idő, nő a hibalehetőség, nő a kockázat, a bevezetési, a korrekciós a stb. költségek. (Lásd 4-es metró, vagy akármit)

Medgyessy 2.0
Legyünk konkrétak! Vegyük a stadionépítést. Egyszerű, mint a pofon. A programot leállítják, a pénzt kiszórják. Jó helyre. Szegény, okos gyerekeknek és jóravaló szüleiknek. De! Amink van, az egy egyszeri és n db. stadionnyi szórásra elegendő, a cél változtatásával pedig minden évben kell szórni! Újra és újra! Mert a mai gyerek jövőre is gyerek, és ha felnő az sem old meg semmit, mert jön az új gyerek. Egy egyszeri kiadás helyére beállíttatik egy folyamatosan jelentkező tételt. Medgyessy 2*100 napjához hozzácsinálnak még 100-at. Mindeközben az építési kapacitások leállnak, a stadionok félig készen, mint az M4-es, a cégek a csődben, az alvállalkozók csődben, a kőművesek felvehetik az alapjövedelmet, vagy mehetnek Düsseldorfba. És erre jön az új év új kiadása! Hol a forrás? Tavaly is volt! Ez nem válasz. Az tavaly volt. Hol vannak azok a stabil, le nem kötött források, amik biztosítják a jövőbeni alapjövedelmeket? Mert az igény jön, mint a svájci gyors. Egy folyamatos kiadás forrásait át lehet csoportosítani egyszerire, de fordítva aggályos. Ha csináljuk, nem tudjuk, mit csinálunk. A folyamatos kiadásokat üzembiztos folyamatos bevételekből kell/lehet finanszírozni. Ezt minden háziasszony tudja. Jó, nyertél az ultin, de kevés a kosztpénz! Vettünk ezt azt abból, amit nyertél, de kártyából nem lehet egy gyereket felnevelni! Csak, ha csalsz és sok a hülye. Kevés a kosztpénz! A folyamatos kiadásokat először ki kell növekedni, aztán lehet költekezni. Nincs alternatíva. Aki nem ezt teszi, az kockáztathatja a 3% alatti hiánycél tartását és, ha ez dől, vele dől az alapjövedelem, mert jön a túlzottdeficit-eljárás, az EU, az IMF, meg aki ráér, és tanácsot fog adni Bokros doktor, hogy az alapjövedelemnek legyen annyi. Ez a nemzet érdeke! És ebben véletlenül igaza lesz. Ne legyen illúziója senkinek ez a terv önmagát nyírja ki. És ez a stadionos szerencsétlenség, az elosztási forradalom legegyszerűbb, a folyamatot és mellékhatásait legkönnyebben követhető eleme! Nem megy. Akkora a kockázat, annyi a benézési lehetőség, hogy – ki kell mondani – vállalhatatlan. Kuka.

A játékos
Nos, ha beláttuk, hogy az alapjövedelemre azt a pénzt lehet elkölteni, amit – pluszban – stabilan megkeresünk, akkor az is világos, hogy nem egyszerűen az elosztást kell forradalmasítani, hanem a termelést. És utána az elosztást. 1200-1700 milliárdot úgy átcsoportosítani, hogy visszük a kis ujjunkat a költségvetési sorokon és, ha valamelyik nem tetszik, akkor – delete – jöjjön helyette az alapjövedelem; dermesztő mutatvány. Hozzányúlni a GDP 1-2 %-át érintő, százezrekhez kapcsolódó szerkezetekhez úgy, hogy közben az akció kimenetele kis túlzással bármi lehet; maga a horror. És nem egy ilyenbe belevágni, hanem mindjárt 3-4-be; hungarikum. Közben a Habony rázza a kócerájt. Ez nem egyszerűen politikai kalandorság, hanem … Aki ebben hisz, az nem felelős vezető, hanem minden látszat ellenére játékos. A hazardőr fajtából. Az, aki biztos veszít. Mindig veszít. Lehetnek szép pillanatai, nyerhet ezt, azt, de aztán veszít. Aki utána megy, az is. Mert az életet nem lehet a jótétlélek szép reményeire, vagy a szenvedélyek fűtötte vágyakra építeni, hanem a fundamentumokra. A kívánt dolgok lehetséges okaira. De ők nem az okokat teremtik meg, amiből lehet valami, hanem délibábokkal házalnak, amit olyan jó lehetőségnek hinni. Olyan jó hinni, hogy ők gonoszok és buták, mi pedig nemesek vagyunk és szépek. Ha ők nem lennének … Ezt játszatjuk magunkkal, a játékost sodorja a szenvedély, a “mindent most” vágya száll, repül, s közben arra gondol, hogy az, ami a fejében van, az nem felelőtlen képzelgés, hanem egy szakmai szempontból egzakt gondolatmenet. Egy lehetséges való. Hogy sikerhez nem kell más csak egy kevés jó szerencse. Ezért beül a neki csinált előadásra, újabb és újabb kísérleteket tesz: míg be nem fejezi művét; az önsorsrontást, a pusztulást. Erről szól a lúzerek színházában minden darab. A kudarc nem ereszt. A siker garantált.

P.S.
A jó akarásához kevés a jó szándék. Kell hozzá erő, ügyesség, körültekintés, kooperáció és a mindent megalapozó felkészültség. Ők csinálják a győztesek színházát.