A kék madár kényszerleszállása

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      2 éve      2132 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Ámen.”

A Horthy éra, korunk kierőszakolt előképe. A patetikus álmok és a leszakadás ideje. Egy új aranykornak gondolta magát, amiből annyi maradt, amit csak felejteni lenne érdemes. De nincs felejtés. Ajánlói büszkék arra, amitől szabadulni kéne. 

A konszolidáció gyermekei
A polcról leveszem Móricz Rokonok-ját. A regényt, mint esettanulmányt használom Magyarország húszas éveinek, a Horthy éra megértéséhez. A nagy háború már csak emlék. Az úri osztály visszahelyeződött történelmi jogaiba, a terrort szülő káosz renddé szelídült. A konszolidált Magyarország a merész álmok és a koldusok, az úri panamák országa. A főhős egy bizonyos Koppjáss István (a továbbiakban K) a középréteg peremén kapaszkodó lélek. Nem hal éhen, van valamilyen egzisztenciája, van valamennyi esze, a feladatát ellátja, a munkából hazatalál. A világot körülbelül annyira és úgy érti, amennyire, és ahogyan a társadalom konszolidált közepén a dolgokat érteni szokták. K. a kor gyermeke – elégedetlenkedik és nem ugrál. Tud képzelegni, előítélkezni s vágyakozni úgy, ahogy azt elvárják. Az innováció nem az ő világa, szintén úgy, ahogy azt elvárják. K rokonai – a rokonok – az egykor jobb napokat látott felmenőkkel rendelkező lecsúszott senkik, amolyan modern lézengő ritterek. Élni akarnak, sőt jól akarnak élni. Szemükben a jelenük maga a kompenzációra váró igazságtalanság. A vér, a dicső múlt minket jelöl a nemzet felemelésére – mondják ünnepélyesen. A vér, a múlt minket jelöl jóakaróink érdekének képviseletére – mondják praktikusan. Legyél pártfogónk, zárjunk keményen össze, hogy keményen küzdjünk a boldogságért – kacsintanak.  Fel sem merül bennük, hogy valamilyen korrekt – horribile dictu – hasznos tevékenységgel álljanak egymás / a nemzetük rendelkezésére. Hasznosnak lenni, hozzáadott értéket előállítani, teljesíteni – magyarul dolgozni – számukra nem opció. Nekik azért van joguk élni, mert ők a családhoz, az osztályhoz, a fajtához tartoznak. Ők nem a perc emberei, őket nem a szituáció & rátermettség pillanatnyi egymásra találása hozza helyzetbe, hanem a fajtájuk. Ők az a fajta, akiknek járnak az előnyök. Ők arra születtek, hogy helyzetben legyenek. Mindent a semmiért. Sors, nyiss nekem tért, hogy ingyen élhessek! Ez a hivatásuk. Erre predesztinálja őket a család. (A család szó megjegyzendő!)

Élet és ábránd
Az alcím – Élet és Ábránd – Kemény Zsigmond regénytöredékének a címe. Kemény itt annak a sorsát vázolta fel, akit a képzeletekben gazdag belső világa a rendkívüli felé repít, de ez a gazdag benső praktikusan hasznavehetetlen a valóságban. A nagy álmokból a valóságban semmi sem lesz, mert az álmodónak nincs se ereje, se elképzelése az álmok megvalósításához. Ha van übermensch, aki vállalja a kiválóságát és az életet uralva megalkotja önmagát, akkor Kemény hőse az untermensch, akinek a súlytalan személyét a világ maga alá gyűri és nyom nélkül  megsemmisít.
Az ember a jelenben él, de a jövőre készül, víziói vannak a jövőről, elgondolja saját és társai cselekedeteit ezek lehetséges kimeneteleit. A siker érdekében csiszolgatja a szerepeit, képzeletben n-szer eljátszadozik a gondolattal, hogy mikor, mit fog mondani, mit fog tenni, és hogyan. A képzelet egyes vizionálós mutatványai, nem mások, mint a napi gyakorlatra való felkészítő tréningek. Akiknél a jövőépítő szándékok a fantázia világában rekednek, féltve őrzött kipróbálatlan képzelgések maradnak, azok nem terveznek, hanem kancsalul festett egekbe nézve – ábrándoznak. Az ábrándozók önsorsot rontanak – mondják – mert képzelgésük rabjai lesznek és sohasem szabadulhatnak a fantázia világából. Az örökké prolongált vágyak halmazát a valóságtól menekülő egyén táplálja, az egyént meg az kipróbálatlan ábrándok. Az ábránd dajkálása a kallódó lélek kalandja. Ha sokan csinálják – társadalom kallódik. Ha elindulnak valamerre a megvalósítás felé – ha elindul egyáltalán – ott nem csak nem várják, de nincs is ilyen hely. A hívó szó csak bennük hangzik el. Ha valaki nem elégszik meg a fantazmagóriák dédelgetésével és keresni kezdi az ezt befogadó világot abból tragédiába lesz; szerencsétlenség, katasztrófa, sorscsapás.

Előnyt! Előnyt! Előnyt!
Az életesélyek, a tervek realitása, a megvalósulási esélyek a létező csoportok minőségétől, kalkulálhatóságától és a részvevők érdekérvényesítő képességétől függ. Ezt mindenki tudja. Ha a csoport nyújtotta anyagi és társas biztonság beszűkül, ha nincsenek használható fogódzók, szabályok, iránymutatások, ha sokan kerülnek ki a szabályozott szférából, akkor nem verseny, hanem harc és egyre könyörtelenebb, a szabályokat, a megállapodásokat felrúgó harc lesz. Ezt is tudja mindenki. És, ha mindent harcként élünk meg, akkor a puszta túlélés lesz a helytállás, a puszta túlélés lesz az a siker, amihez minden kell. Aki talpon akar maradni, az, az eszközök megválasztása terén nem lehet válogatós. Aki válogatós az behozhatatlan hátrányba kerül. Itt a siker nem a kifinomult, hanem a gátlástalan eszközhasználaton múlik. Ezt mindenki megtanulja, aki túl akar élni.
A család a mai üzleti szlengben előnyt biztosító informális érdekcsoportokat, kapcsolatrendszereket jelöl, aki használja, az gúnyos, megvető értelemben használja. A szóhasználat egyébként meglehetősen pontos, mert azt jelzi, hogy a modern kor intézményein belül az intézményi viszonyokat, célfüggvényeket felülíró parazita magán konstrukcióik működnek.  A közintézményeket kisajátító és ezzel a közt kifosztó okos cinikusok, elvetemül maffiózók mindig voltak és mindig lesznek. De itt a Móricz mutatta világban, mintha nem ez lenne atipikus, mintha nem egyszerűen kényszerűen elfogadott realitás-rész lenne, hanem egyenes maga a realitás. Itt ez a normális. Ebben a világban nem az a bűnös, aki szabályt szeg, hanem az, aki rosszul szeg szabályt, aki megbukik és veszít. Veszíteni bűn.

Eladó jogkörök
A klasszikus korrupció, amikor a Hivatal, a Cég munkatársa anyagi előnyökért eladja döntési jogkörét. El tudjuk képzelni valaki ilyen-olyan szabálytalanságot követ el, összehozzák az ügyét elbíráló illetékessel, akinek ad 20 pénzt és ennek fejében mentesítik 100 pénznyi bírság megfizetése alól. Vagy, valaki vágyik egy jó kontraktusra, nincs kedve versenyezni ezért a döntést hozó körökkel keres kapcsolatot. A kapcsolat létrejön. Ő ad/ígér 20 pénzt valakinek és ezért hozzájut egy 100+20 pénznyi nyereséget hozó üzlethez. A korrupciónak sok változata van, de a lényeg mindig ugyanaz; az intézmény egy tagja eladja jogkörét egy jelen, vagy jövőidejű előnyért. A korrupció célpontjai mindig azok a személyek / csoportok, amelyek forrásokat, javakat, előnyöket / hátrányokat osztanak, foglalkoznak valamivel, amivel vagy egy gazdálkodó érdekeit, vagy a közjó érvényesítését lennének hivatva szolgálni, de jön valaki, akinek ennél jobb ötlete van. A legitim érdek helyett érvényesüljön egy másik és mindenki jól jár – mosolyognak sokat ígérően. Leszámítva a legitim érdeket, tesszük hozzá. A korrupció áldozatai azok a legitim érdekek, amelyek nehezen, vagy sehogy sem képesek lojális stábokat működtetni. A korrupció nyertesei azok az informális csoportok, amelyek a nehezen ellenőrizhető módon kínált előnyök bő választékát képesek ajánlani. Akik ezekkel a feltételekkel élni képesek és hajlandóak, azok fogják alkotni a családot, ők  írják felül az intézmény legitim működési rendjét. Napi tapasztalat. De lehet-e ennek vége? Jöhet-e egy bátor újító, egy üdvözíti hős, aki megment, a problémákat feltárja, az elúszni látszó célokat megragadja, életünket tisztázza?

Egy pancser megkísértése
K egy véletlen folytán nagy lehetőséghez jut, karrierje beindul, hatalmat kap, fontos ember lesz. A nagy karrier, nagy álmokat szül. Kimászni a poros szolgai hétköznapokból! Elindulni felfele! Gazdagodni! Részesedni a jóból! Ez nekem jár! És jót tenni, főleg jót tenni! Ez a kötelességem! Tisztaságot, igazságot, és szakszerűséget a bürokráciába! Kiirtani a korrupciót! Felemelkedni! Mindenkinek! Él nemzet e hazán. Szolidaritást a vesztesekkel! Először persze magammal, majd az enyéimmel, a természetes szövetségeseimmel. Elvi szilárdság és taktikai kompromisszum. Értjük az csíziót! Észnél vagyunk s észnél leszünk. Képzelgés? Dicséretes nagy ívű tervek? Gagyi önámítás? Nem zavaros ez pali? – kérdezzük. K. nagy dérrel-dúrral elindul, majd egy a faék egyszerűségű csapdába besétálva világrekord gyorsasággal bukik. A nagy akarás vége; a csalódás. Miben csalódott? Abban, hogy nem tudott tiszta maradni? A világban csalódott, hogy a világ rosszabb, mint gondolta, hogy itt mindenki mindenkivel összefogva, csal, lop, hazudik? Itt a közjó az élet, unalmas mellékszereplője, margóra szorult üres hivatkozási alap? Fedősztori? Az emberi kapcsolatokban? Itt a szeretett emberekből – a rokonok – vérszívó piócák lesznek, akik miatt az empátia nem a közösségvállalás, hanem az öngyilkosság előszobája. Itt az igaz ember a véletlen selejtje. És kiszortírozandó selejt? Magában csalódott? Magának nem tudta megbocsátani, hogy az első csábító bűn vonzereje nagyobb volt, mint a jóba vetett hite ereje? Szégyellte, hogy az első jöttment megzsarolhatta? K az induláskor azt hiszi, hogy ő egy értékes, sokra hivatott ember, aki képes nagy dolgokat véghezvinni, akinek előlegben jár a jó. A végén rájön, hogy ez nagyon nem igaz. A világot se használni, se megváltoztatni, de még kapiskálni, se volt elég képessége. Lázadását, ravaszkodását, tisztító harcát egy laza rutin mozdulattal elintézték. K ügy nincs. Ha volt, akkor sem volt több, mint egy következmények nélküli közjáték. K. magába lőtt, de még kinyírnia se sikerült magát. Legalábbis Móricz nyitva hagyja a kérdést.

P.S.
Móricz regényében a kisszerű tehetetlenek, a mindent túlélő képességhiányosak, az elpusztíthatatlan s megválthatatlan paraziták világát írta meg. K személyében nem a jó bukik, hanem a tehetetlen. K-t nem az elidegenedett hatalom gyűri le, hanem önönmaga, az önző számító, tehetségtelen én-je. No, és a pimf csoportja, még mielőtt megfeledkeznénk róluk. Lehet, hogy egyszer jön valaki, akinek sikerül, akiben több van, mint egy kazal magtalan ábránd. Ki tudja mit hoz a jövő? Mindenesetre, aki kíváncsi a sztori jelenlegi állására, az menjen ki az utcára. A Horthy éra nem kierőszakolt, nem a hajánál fogva előrángatott előkép, hanem levakarhatatlan történelmi sár, eszencia – korrigálom a lead-et.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.