Az Éj királynője – a feudalizmus paradicsoma

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      2 éve      2638 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

1762. A schönbrunni kastély tükörtermében egy vidám fiúcska bravúros zongorajátékával elbűvöli a közönségét. A produkció és az ezt követő lelkes ünneplés magával ragadja, s egyszer csak a lelkes tetszésnyilvánítás közepette is fegyelmezett asszonyok egyikének az ölébe ugrik, és azt rendesen megcsókolja. A muzsikát varázsló és a muzsikától elvarázsolt fiúcska – ki ne jött volna rá – Mozart, a kitüntetett rajongó; Mária Terézia Amália Walpurga, Magyarország apostoli királya, Csehország királya, Ausztria örökös tartományainak a főhercege, a stb., a német-római császár felesége, megint a stb., aztán még több stb. volt. A történet több forrás szerint igaz.
A kis Amadeus valószínűleg ekkor találkozott először uralkodójával, aki majd az Éj királynőjének, a „Jó”-ból „Gonosz”-szá váló személy valóságos megtapasztalását szolgálja számára. De ezt ők nem, csak mi, a sztori később született ismerői tudjuk. Ott erre még senki se gondol, ott még mindenki hisz a jóságában, minden szép, ott még lehet viháncolni, ugrálni, csókokat adni és lopni, ünnepelni az alkotást, a bravúrt, a remek közönséget s a közönség soraiban a páratlan operaénekesnőt, aki pechére uralkodónak született s a művészetet nem művelhette, csak ünnepelhette. Pedig mi mindent megformálhatott volna, ami szép és felemelő! – sóhajtott az értő kortárs. De ez mellékszál. Ott, a tükörteremben megy a későbbi nagy mű történelmi előképe. És ez a fontos. A darab első felvonásnál tartunk, az Éj királynőt „jó tündér”-nek, a szépség és a kiteljesedés oldalán gondoljuk, még azt látjuk, hogy óvja a bátor és esendő ifjút, fuvolát küld neki s üzeni – „ha árnya várna bármi bajnak, e bűvös flóta segít rajtad”.

Kutyaszorító és emancipáció
Alig, hogy elkezdődött a 18. század, alig pár éve, hogy az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesek lemondtak az ellenállási jogról, a Habsburg-családon belüli szabad királyválasztás jogáról, s elfogadták a Habsburg-ház német és spanyol férfiágának az elsőszülöttségi elv szerint való örökösödését, a Habsburgok újra bajban vannak. 6. – nálunk 3. – Károlynak nem született fiúgyermeke. Lányok se könnyen, de azok mégiscsak lettek. Az egész jól kitalált és derekasan letárgyalt konstrukció megfeneklett. Mert nincs fiú! Vagy kiengedik a dinasztia kezéből a hatalmat, vagy embert csinálnak a lányból. Az utóbbit választották. A bécsi udvar tudomásul vette a tényeket és arra törekedett, hogy a konkurens nagyhatalmakkal s a saját országaik nemességével elfogadtassa a leányági örökösödést. Bécs férfivilág iránti tisztelete töretlen, de ezt a kérdést praktikusan le kell rendezni. Egyszer s mindenkorra. Az eszköz az 1703-as Habsburg-házi törvény, a Pragmatica sanctio – magyarul gyakorlati rendezés. Ez a konstrukció volt hivatva megerősíteni a fent hivatkozott 1687-es törvényt  – amelyben a magyarok lemondtak a szabad királyválasztásról – továbbá kimondta, hogy Magyarország ugyan önálló ország, saját törvényekkel, de a Birodalom egyéb részeitől el nem választható.
6. Károly – a férfi – úgy döntött, hogy jó ember lesz, mosolygott, egyezményeket terjesztett elő s írt alá. Mindenkinek a békés arcát mutatta, mindenkivel minden békét megkötött és a hadsereget takarékon tartotta. A jó szándéka bemutatásától a jó szándékok bemutatásait várta. Megkapta. Az előterjesztett egyezményeit mindenki aláírta. És partnerek is mosolyogtak. Mindenki, mindent mindenkinek megígért és viszont. 6. Károly – a férfi – hitt az adott szó szentségében és úgy gondolta, hogy ennek nincs kockázata. 6. Károly – a férfi – menthetetlenül idealista volt. És szerencsés! Úgy halt meg, hogy nem tudta meg, hogy ő, 6. Károly – a férfi – egy pancser. Váltsunk terminológiára. 6. Károly – a férfi – hamis realista. Miért? Mert a dinasztia legitimációját biztosító Pragmatica sanctió csak az ő fejében volt érvényes, az alkotást, csak ő fogadta el. Amiről azt hitte, hogy van, az nem volt, nem volt valóság, csak illúzió. Úgy nézett ki, mintha egy a saját lábán megálló konstrukció lenne, de csak úgy nézett ki. A vágy, az erőszak, és a számító ravaszság tartotta fenn azt, amit ugyan nézni lehetett, amiben hinni lehetett, de erre építkezni – nem. És 6. Károly – a férfi – ebben hitt. Mert mást nem tehetett. A látszat addig maradt fenn, amíg a vágy, az erő és a számító ravaszság lassacskán ki nem mállott / vonult mögüle. Amikor ez megtörtént kiderült, hogy 6. Károly – a férfi – alkotása álmegoldás, a megoldás illúziója, amit kitalált működésképtelen. Amit tett, az maga volt a hiba, összeegyeztethetetlen dolgokat próbált összeegyeztetni, gondosan kímélve azokat az erőket, melyek a valóságban éppen a megoldás útjában álltak. Azt óvta, amit a megoldás érdekében le kellett volna küzdenie. A látlelet szinte szó szerint Bibóé. (De nem csak innen ismerem, naponta gyakorolom.) Ő ugyan egy későbbi kor kapcsán írta le a hamis realista karaktert, de mit tehetünk, ha amit ő később elemzett, azt hősünk már korábban hozta. 6. Károly – a férfi – konstrukciója úgy járt, ahogy járhatott; a valóság kíméletlenül eltakarította. Újra kellett építeni mindent. Igaz, az új konstrukció nagyjából ugyanaz lett. Akkor mégis igaza lett volna?

Mária Terézia felnő
6. Károly – a férfi – váratlanul meghal. Állítólag egy vadászat alkalmával ő, vagy a személyzet a gyilkos galócát ehető gombának nézete s ez végzetes tévedésnek bizonyult. A sajnálatos haláleset következtében Mária Terézia előrelép. A lány nem ért semmihez, se a politikához, se a háborúhoz, se a pénzügyekhez, azt se tudja mi az a diplomácia. Énekelni tud és imádkozni. Mindkettőt szépen. Hisz a szentekben, a Mindenható segítségében, hisz a királyok isteni jogaiban. És! Halálosan szerelmes a jóvágású férjébe Ferencbe, Lotaringia hercegébe. Ami nagy boldogság volt neki, az nagy csapás a Birodalomnak, tudniillik a hoppon maradt konkurens férjjelölt Frigyes – a senki Hohenzollern – a porosz király ambíciói ezzel kielégületlenek maradtak. Ő egy nagyhatalom élén gondolta el magát és nem a futottak még kategóriában lézengő királyként. És ez ellen tenni óhajtott. És tett. Tele volt ambícióval. 6. Károly halálát követően hadüzenet nélkül megtámadta a Habsburgokat, bevonult Sziléziába, amivel egy csapásra valaki lett, a Habsburgok meg elvesztették leggazdagabb tartományukat. (Mária Terézia tanult ebből. A 16 gyermeke közül mindösszesen 2 mehetett ahhoz, akihez akart, a többitől megtagadta azt, amit könnyelmű apja neki megengedett – a szerelmi házasságot.) Ráadásul ezzel a Frigyes afférral nincs vége a bajoknak! Frigyes példája ragadós. Az európai nagyhatalmak – a franciák, a spanyolok, a bajorok – jó ötletnek gondolták, hogy ők is felfedezzék a Habsburg birodalomban a prédát. Ezzel pedig kirobbant az osztrák örökösödési háború. A Pragmatica santico romokban, mintha nem is lett volna.
Mária Terézia körbe néz. Számba vesz. Ki a barát, ki az ellenség? Az eredmény lehangoló, felnőtté teszi. Ahová néz a birodalmat szétcincálni óhajtó nagyhatalmak. Senki sem ismeri el Mária Teréziát örökösnek. A harc = alternatíva nélküli eshetőség. De kik adják az ő hadseregét? Akikben bízhat, azok a magyar nemesek. Ha bízhat! Mária Terézia megindító szózatot intéz a pozsonyi diétához. Latinul. A magyar urak körbenéznek. Számba vesznek. Ki a barát, ki az ellenség? Az eredmény józanná tesz. Ha nincs birodalom, akkor van török hódoltság 2.0. Ha nem Mária Terézia a király, akkor nincs király! Rákóczi hat éve halott! A vezetők terén választékhiány. Ha nincs kiegyezés, nincs oltalom, nincs kohézió, nincs ország s a magyar rendeket elsöpri a történelem vihara. Szellője. A nemesek Mária Terézia megható szavaitól meghatódnak és egy emberként kiáltják. Latinul. „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” Szép és végzetes pillanat. A lelkesedésük ára a rendiség tudomásul vétele, a kiváltságok tiszteletben tartása. Örökre! Vagy nincs birodalom. Tessék választani! Ez az ajánlat! Mária Terézia bólint és folytatja apja kiegyezéses politikáját. A Birodalom érdekeit szem előtt tartva számos látványos békítő lépést tesz a magyar nemesek felé. A Birodalom megmenekül, aminek az ára, hogy Magyarország a feudalizmus paradicsoma lesz.

– Örült ár – mondom ma.
– Akinek szüksége van a magyarokra, annak ki kell egyeznie a rendekkel  – válaszol valaki, valahonnan – Magyarország a rendek nélkül; nincs. Nem elérhető. Ezt mindenkinek meg kellett tanulnia és ezt a mai napig mindenki meg is tanulta. Az oroszok is. Az amerikaik is. Magyarország így örök. És ez jó így mindenkinek. Tessék már megérteni!

A feudalizmus paradicsoma
A vérrel, hősiességgel szerzett hazáért mindhalálig! – kiáltják a hős nemeseink miközben magukra és csak magukra gondolnak. A föld minden rögéhez kiontott honfivér tapad – kiáltják, miközben a saját vérükre és csak a saját vérükre gondolnak. A hazáért mindhalálig! – kiáltják miközben a magukénak és csak a magukénak tudják a nemzetlétnek és a nemzetnek, mint értéknek a fölemelő tudatát. Ők és csak ők a magyar becsületet hordozói! Övéké és csak az övéké a magyar becsület! És mert övék a becsület, ezért az övéké a tekintély, az anyagi, a szellemi javak birtoklásához való jog, övéké az élet minden lehetősége. Övék a közösségi cselekvés meghatározásának felelőssége és lehetősége. És csak az övék. Övék a hatalom! Az ő birodalmuk “e világi”, a jelenben a jelennek élnek, amihez a nagyszerű múltból merítenek erőt és igazolást. A többiek? Övék a holnap, az e világi, vagy a túlvilági jövő. Várjanak a sorukra! Nem róluk szól az élet! És ha rajtuk áll; sose fog.
Ez az elit nem a kiváló személyek kiválasztódásának az eredmény, hanem fordítva, abból lehet kiválóság, aki ehhez a csapathoz tartozik. Pontosítok, aki ide születik. Másnak gyakorlatilag nincs esélye. A rendi tagolódás mindig és mindenütt – így itt is – együtt járt az anyagi és eszmei javak, az életesélyek kollektív monopolizálásával. Nem egyszerűen egy-egy ember birtokolja az esélyeket, hanem a kollektíva. Addig vagy/lehetsz valaki, amíg közéjük tartozol. Ha ez a kollektíva leír, véged. Rákóczinak nem az volt a gondja, hogy igaza van, vagy nincs, hogy jó fejedelem lenne-e, vagy sem, hogy elég talpasa van, vagy se, hanem az, ha elindul, ha elvállalja a fejedelem státuszát, akkor a rend része marad-e, vagy nem. Megmarad a rend tagjának, vagy kitaszíttatik? Része marad-e az európai elitnek, vagy se? Bírja-e a szolidaritásukat? Úgy néznek-e rá, mint kollégára? Pontosan tudta, hogy hiába volna igaza, hiába volna kiváló, rátermett, ha elveszíti rendi tagságát, az elitek szolidaritását; ő egy senki. Rosszabb. Egy Dózsa. Akit feletetnek. Kiválni, kiválónak lenni annak és akkor lehet, amikor azt a rend megengedi, akit a rend követ. Aki pedig nem tartozik ide, annak ne legyenek nagy tervei. Belesimulva nemességbe, már másképp fest a dolog. Ott számítanak a teljesítmények, amelyek ebben az időben is megvoltak és nem is akármilyenek. De! a teljesítmény sohasem mehetett szembe se az uralkodói, se a rendi érdekekkel!
Ilyen teljesítmény volt Hadik kapitányé, aki virtusból megsarcolta Berlint és ezzel hülyét csinált Frigyesből. Az akció sok stratégiai előnyt nem hozott, de az uralkodónak és a rendeknek máig hatóan dicsőséges a piárt igen. Fényes karrier lett a jutalma.  Elnyeri a Mária Terézia rendet, nagy birtokokat, majd grófi címet kap. És kérhetett! Vállalhatott érdekkijárást. Élete alkonyán kegyelmet kért a Habsburg kényszersorozás elől Moldvába menekült székelyeknek. Megkapják. A hálás bukovinai székelyek hálából örök emléket állítanak Hadiknak, róla nevezték el az általuk lakott településeket; Hadikfalvát és Andrásfalvát. De innen jönnek – és csak innen jöhetnek – a kiváló adminisztrációs teljesítmények is. Például az Újszerzeményi Bizottság élén álló, a királyné kegyeltjeként számon tartott Grassalkovich. Ő, mint a szervezet elnöke nagy hatékonysággal menedzseli a birodalom magyar ügyeit, a felszabadított területek birtokviszonyait. Ezt a szervezetet amolyan privatizációs intézményként képzelhetjük, tudniillik a visszaszerzett/felszabadított területek – függetlenül attól, hogy a régi földesurak birtokjogai nem szűntek meg – mindaddig, amíg az un. fegyverváltságot, a felszabadítás költségeit nem fizették meg, a birtokok ténylegesen az Udvari Haditanácsnak és a császári kamara igazgatása alá kerültek. Azt helyezték a jogaiba vissza, aki rendezte a számlát. Aki nem, az a birtokát elveszítette. Grassalkovich remekül helytállt, mind az uralkodó, mind a kollégái és – nem utolsósorban – a maga megelégedésére végezte feladatát. (Ebben az időben alakítja ki a nagy, egy tagban lévő gödöllői birtokát, ahol majd a híres kastély is épül.) Karrierje azonban itt nem áll meg, 1731-től személynök, 1748-tól kamaraelnök. Megkapja a bárói, majd a grófi címet. Pár generációra futotta a család erejéből, a 19. században eladósodtak és kihaltak. De itt érdemel említést Pálffy, aki a szatmári béke/kiegyezés után a Pragmatica sanctio elfogadásakor is a dinasztiához és a magyar rendekhez egyaránt hűen intézte az ügyeket, ahogy később is, amikor sokat tett azért, hogy Mária Terézia mellett hadba vonuljanak. Pálffyt még nyolcvan évesen se lehetett nyugvásra bírni. Mária Terézia személyesen könyörgött, hogy álljon le. Pálffy mellett ott volt, az egykori ellenség és tárgyalópartner, a Rákóczi oldalt megjárt Károlyi Sándor. A kuruc tábornokból lett császári tábornagy miután kilépett Rákóczi zászlaja alól, részt vett a török elleni háborúba. Az egykori kuruc tábornok nem csak a haditudományát, hanem az egykori kurucait is a császár szolgálatába állítja. Az uralkodó hálája nem marad el, az ő karrierje is szédítő. És a hűsége is. A legmagasabb állásokra és befolyásra jutva hatalmát következetesen az üldözött kurucok érdekében is állította, számtalan emigrációba kényszerült részére járt ki kegyelmet, az elesetteket védte, támogatta. Hűség az uralkodóhoz, hűség a rendhez! Hűség a nemzethez? Hűség az önmagukhoz? Értelmes dolog rákérdezni a hűségre?

A megtartó lemaradás
Sokan és sokszor vitatták ezeket az időket, ezeket a tetteket. De a realitás az, hogy a magyar nemesség így tudta garantálni a Magyar Szent Korona Országainak egységét, a Magyar Szent Korona Országaiban a rendi jogok megőrzését. Így jutott jelentőséghez. Hatalmi térhez. Így biztosíthatta, hogy a rendi jogok, privilégiumok megőrzése nem rendelődhetett semminek se alá. Semminek! A fejlődésnek se! Iskolapélda erre a nemesség adómentessége. Ebben az időben a birodalom Lajtán túli területein már adóztak a nemesek. Ez biztosította a birodalom kiegyensúlyozott központi költségvetését és a gazdaság/ipar fejlődési lehetőségeit. Magyarországon – nem. Mert a nemesség ellenállt. Mária Terézia beletörődött, talán a vállat is rándított és lett helyette kettős vámhatár, ami a kezdetleges magyar ipart a fejletlenségbe betonozta. A magyar nemességnek a szeme se rebbent, elégedetten nyugtázta, hogy ő jól jött ki a buliból. Megérdemelten. Övék a becsület! El ne felejtse valaki! De ez az uralkodó osztály a saját megélhetését biztosító saját gazdaságokkal se foglalkozott. A jobbágyparcellák aránytalanok voltak, a zsellérek száma nőtt, az adók nőttek a terhek elviselhetetlenné váltak. Ha így marad – minden pusztul. Mária Terézia – miután az Országgyűlés változtatásról ez esetben sem akart hallani – rendeletben szabályozta a jobbágykérdést. A nemesség hőbörgött! Övék a becsület! A paraszt meg dolgozzon! Szakadjon meg! Jött az uralkodói  replika – etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk! De a magyar rendek a nép szellemi állapota iránt se éreztek felelősséget. Ha nincs az 1777-es Ratio Educationis, amiben előírásra került, hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermeknek iskolába kell járnia, a magyar társadalom még csak nem is álmodhat arról, hogy valaha is kimászik a poros/sáros nyomorúságából, a babonák világából, hogy valaha is alkalmas lesz a Nyugat abszorbeálására. Magyarországot a végső pusztulástól, a reménytelen leszakadástól az a Mária Terézia menti meg, aki a felvilágosodás esküdt ellensége! Mindent utál, ami a felvilágosodásból jön és mindenért odavan ami ellen megy. Mi lett volna, ha Magyarország szabad? Mire ment volna Magyarország ezzel a magyar elittel,  amelyiknek a problémamegoldó képessége csak magára terjedt ki? De arra nagyon! Aki csak magára gondol! De arra mindig! És ezzel sikeres! Ott és akkor, amikor a franciák felfedezik a Nation-t s Európa szemeit Párizsra vetve kezdi eltanulni a jövő hatékony hatalmi tereinek kiépítésére alkalmas erős ideákat. És ott a magyar elit ezzel a teljesítménnyel képes játékban maradni! Azzal, hogy csak magával törődik. Valamit mégiscsak tudnának? Lefojtani. Ez a minta a legborzalmasabb örökségük.
De félretéve minden elfogultságot, ellenszenvet észre kell vegyük, ennek a csapatnak a szellemi minősége nem volt rossz és az idők folyamán nem is romlott, csak éppen magának való volt. A korábbi századok nyitottsága, újító kedve szárnyaszegetté vált. Pedig … De akármi is volt régen, ez a képlet már nem alkotott, hanem csak befogadott. Nem teremtett, nem adott mintát, hanem a meglévőket tartotta meg s követett. Ha kellett, ha nem, ha jó volt, ha nem. Nem generált életmód forradalmat. Ezek szemében egy Medici maga a túlmozgásos értelmetlenség. A méltatlan díszfunkció. Ennek az elitnek a szerepfelfogásának semmi köze a nyugati kollégáiéhoz. Pedig fontos és pótolhatatlan funkciójuk volt/lett volna. Magyarországon ők biztosították a Nyugathoz való kapcsolódást, de éppen a teremtő és mintaadó gyakorlatuk hiányában ez a szerep a kifelé, az asszimilációba futott, befelé meg sehova. Vagy megvolt ennek a pandanja, amikor mindent kívülről jövőt blokkolnak és megy a szép honi pocsolyában való dagonyázás. Itt az elit, vagy így, vagy úgy, de nem segítette a nyugati minták hazai meggyökereztetését. Meg se próbálták. Sokan,  akiknek erre elvi lehetőségük lett volna, nem is tudtak magyarul. Bécsben szép kastélyokban építettek, a köznapokban németül beszéltek, a kultúra nyelve számukra a francia és az olasz volt. Magyarul nem volt kinek és nem volt mit mondaniuk. Ebből a társadalomból éltek, de nem ezekért. Nem velük. A többség, a zsellérektől, a kisnemesekig maradtak a vályogfalú kunyhókban, a kunyhó gondolatokkal, a kunyhó perspektívákkal. De ne legyünk igazságtalanok, szépen beszéltek Magyarországról. Mindenesetre, aki ezeket az időket nézi, el sem tudja képzelni, hogy pár év és az öreg Széchényi megalapítja a könyvtárat, Steffl elkezd magyarul tanulni és minden életre kell. Semmi sem örök. A hanyatlás se.

P.S.
Fent a képen a gödöllői Grassalkovich lak karácsonyi díszkivilágításban. A közel háromszáz éves barokk kastély nagyjából renovált pompáján, ott a kínai ipar tömegpompája. Talán jön egyszer egy új Széchenyi és leszedi. Talán. Talán ez se örök.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.