Játszani is engedték

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      4 éve      3232 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

 

Berlin 1961-62 – Azok a fiúk/lányok, ott az képeken nagyjából egyidősek lehetnek velem. Lelkesen rakják a téglákat, csúfolják, cukkolják egymást, a Másikat. Bolondoznak. Önfeledten játsszák azt, amit a felnőttek a hátukhoz szegezett fegyverrel tesznek, majd a Fal árnyékában hol egymáshoz bújva, egymásba kapaszkodva, hol kergetőzve, viháncolva, hol fáradtan szusszanva; boldogok! Övék a pillanat, övék a jövő! Nekik épül a Fal, amivel most játszamak, ami tereli őket, ami életük minden mozzanatában, minden tettükben, rezdülésükben, vágyukban ott lesz. Észrevétlenül beléjük, lelkükbe nő, a Boldogságuk részévé lesz. A Fal fogyatékossá tesz és a fogyatékosokat segítő implantátummá lesz. Amikor lebontják, oda minden.  Amikor nincs, minden elmállik ők is reményeikkel együtt. A Fal tartotta bennük a Boldogságot. Egyidősek velem. Ismerem őket.

P.S. Berlinben lerombolták a Falat, elhordták a téglákat és kezdődött valami más. A Fal fogyatékosai a peremen. Náluk, ha a boldogtalanok kihalnak vége a Fal adta boldogság iránti vágyaknak is. A Fal epizód csupán. Nálunk a boldogtalanok boldogan újra rakosgatják a téglákat, s játsszák az egészet elölről. Csillog a szemük, mint régen; építik az akarat Falait. Ez lesz a hagyatékuk; fogyatékosság és reimplantátum. Ezt az unalmas komédia.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.