Magyar – zsidó válság

Induljunk ki a megmagyarázhatatlanokból. Megmagyarázhatatlan 1.0 A hűség Petschauer Attila magyar olimpiai kardvívó bajnokot zsidó volta miatt 1942-ben munkaszolgálatra rendelték. Egy évvel később az ukrán Davidovka melletti táborban a láger parancsnok felismerte, ráuszította az keretlegényeket, akik a hideg télben meztelenre vetkeztették s addig locsolták vízzel, míg meg nem fagyott. A történet ott van Szabó István A napfény íze filmjében. „Mi vagy te zsidó?” – ordít az őr. „Magyar olimpiai bajnok kardvívó vagyok” – jött a válasz, majd az újabb és újabb ordítva ismételt kérdésre – Magyar olimpiai bajnok vagyok. Amíg szólni tudott. Ezek lehettek az utolsó szavai. Petschauer mártírhalált a magyarságáért. Ki érti ezt? Megmagyarázhatatlan 2.0. Oldás és kötés. Horthy éra. Üldöztetés. Emigráció. Kalandvágy. Lelépés. Nagy menekülések. Zsidó fiatalok hagyják el az országot, akik között ott voltak azok, akik nem sokkal később különösen fontos szerepet játszanak majd a huszadik század történelmében. Itt ültek vonatra azok a művészek, tudósok, akik pár évvel később generációknak példát mutatva oroszlánrészt vállalnak a világ megváltoztatásában, ha tetszik jobbításában, majd megmentésében. Közöttük vannak azok, akik majd átveszik a Nobel díjakat. Hitelt érdemlő beszámolók szerint ezek az innen menekült srácok, már, mint megbecsült személyiségek, a pályájuk csúcsán is, mint magyarra tekintettek magukra. A régió környező társadalmai hasonló teljesítményekkel nem rendelkeznek. Se a Nobel díjak sora, se a megtartás. Ki érti ezt? Megmagyarázhatatlan 3.0. Itthon édes itthon. A vészkorszak vége, 1946 eleje. A magyarországi zsidó szervezetek a várható kivándorlás méreteit taglalják. Latolgatnak, szerveznek. Általános a vélekedés, hogy a „a zsidóság döntő többsége a kivándorlás mellett fog dönteni, ha nem politikai, akkor lelki okok miatt. A fiatalok nem akarnak a halottak árnyékában élni.” A megalapozottnak tűnő várakozásból alig lett valami. Másutt igen, nálunk nem. A magyarországi zsidók közel sem mutattak akkora kivándorlási hajlandóságot, mint ahogy azt várták, ahogy várni lehetett, vagy mint ahogy a régió többi országában bekövetkezett. A magyar zsidók itthon maradtak. Akik döntöttek ma már alig élnek, amit ránk hagytak az egyszerű magyarázat nélküli tény; itthon maradtak. Magától értetődően. Az üldöztetéseket követően kimentek a konyhába, feltettek egy kávét – ha volt! – és azt mondták végre itthon. Ki érti ezt? Kelemen Zénó, az Élet menete szobrának alkotója: ez nem a holokauszt emlékműve, hanem egy pozitív üzenetet hordozó mű. Az emlékmű egyik fele a holokausztot idézi fel, a rajta lévő számok a haláltáborok lakóinak tetoválását szimbolizálják, a másik, ívelt, légiesebb része pedig az Élet Menete. Eddig az alkotó. Emlékezés itthon, az itthon történtekre – mormogom magamnak. Itthon. Lágy önmagában zárt vonalak. Ki érti ezt? Megmagyarázhatatlan 4.0 Elvétett remények Amin nincs vita, a 19. századtól Magyarország modernizációjában, kulturális megújulásában a vállalkozó kedvű és üzleti szaktudással bíró zsidóság kitüntetett szerepet töltött be. A különböző polgári értelmiségi foglalkozásokban ugyancsak nagy arányban tűntek fel a zsidók. Magyarország modernizációjának elvégzői jórészt a zsidók. És ez a siker egyben egy tragédia is. Vegyük észre, hogy bár a modernizáció az ország eredménye, de nem az egész ország óhajtotta teljesítmény. És itt legyen Erdeié a szó – a modernizáció két egymással konkuráló, egymást fékező, egymást formáló szerkezeten, azon a bizonyos kettős társadalom alapjain jön létre mondja. A magyar társadalom két társadalom, ahol a nyugatos polgári út egyben zsidó pálya is. A társadalom másik szerkezete a modernizációban se szellemiekkel, se anyagiakkal, se szerepvállalással részt venni nem kívánó rendies alakzatok hordozói. A kettős társadalom tehát interpretálható szerkezetek minősége és a szerkezetekben helyet foglaló identitások szerint. És ebből lesz a katasztrófa. De ne szaladjunk előre. Ez a kettősség nem csak vészjósló konfliktusokat, de reményteli perspektívákat is rejtett magában. A lehetőségek azonban csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem lettek valósággá. A fejlődés végzetes torpedója; Trianon. Totális válság. A forrás hiányok bénítóak és krónikusak, a gazdasági régióikat, a kapcsolatrendszereket szétszaggatják, nem csak a növekedés, de a növekedési potenciál is nulla. Az ország polgári peremét elcsatolják, és ezzel a polgári fejlődés hátországát, emelőit csatolják el. A menekültek hada árasztja el a maradék országot, ami fokozza az egyébként is nyomasztó státusz és szerephiányt. Vagonvárosokban céltalanul lézengők serege. Polgári egzisztenciák helyett nyomor és kilátástalanság, Minderre az úri politikai osztály végzetes válaszokat ad, illetve hagy jóvá; a csonkolt társadalom öncsonkítása következik, fajvédelem, atrocitások, zsidótörvények, deportálások és végül a holokauszt. Van, aki azt mondja, hogy nem egyenes út vezetett a holokauszthoz, de minden megtett lépés afelé tett lépés volt! – replikázok. És mégis igazuk van, mert a lépések után megmaradt a remény. A következő perc vehetett volna másik irányt is. Nem a gyáva öncsalás, a valódi remény, az, ami elvétetett. Ki érti ezt? Felfoghatatlan. Megmagyarázhatatlan 5.0. Nyugatosodás a kudarcig. A háborút követően jött a sztálini modernizáció, s nagyon hamar (1953) vele szemben a polgári, a piacgazdaság paradigmái felé nyitó reform. Nos, azon aligha lehet vitatkozni, hogy a zsidók az új vaskorszakban markánsan jelen voltak, de azon se, hogy közreműködésük nélkül a polgárosodó, reform szellemű, a fellazult tételekben fogalmazó korszak se lett volna, amiről akkor büszke magabízón úgy beszéltek; magyar modell. Egy lépés előre, kettő hátra. Majd két lépés előre, egy hátra. Magyar-zsidó csárdás. És ekkor jön a magyarázhatatlan; a rendszerváltás. Tetemes bizalom szerveződik a nyugatos, nem kis részben a zsidóság részvételével is megfogalmazott fejlődésvonal mögé, ami némi csetlés-botlás után egy soha nem képzelt válságban torkollik. És ez megmagyarázhatatlan. Száz év küzdelme, száz év erőfeszítése, száz év „a hűség jegyében”, száz év a borzalmakat szülő „meg nem felelései”, után, jön a szabadság, és amikor kéznyújtásnyi realitásnak tűnik a magyar-zsidó perspektívát is magába foglaló nyugatosodás, … Totális válság. Ki érti ezt? Mégis válasz 1.0 Leragadva? Ha nekem kellene magyarázatot adnom a megmagyarázhatatlanra kiindulópontként a két identitásban és ezek természetében keresném az okokat. Az első, amin elgondolkodnék, mi a viszonyuk a modernhez? Magyarul hol helyezkedik el az egyik, és hol a másik egy Gemeinschaft – Gesellschaft tengelyen. Mennyiben meghatározóak, jelenlévőek az archaikus, a premodern mémek, kulturális minták, rutinok és mennyire nyitottak a modern iránt? Olyanokat kérdeznék, hogy hogyan néznek magukra? Mint egy a beteljesülés állapotában lévő magánvalóra, vagy mint az önmagával és a világgal párbeszédet folytató változóra? Mit jelent számukra a származás, a vér, ki/mi a tekintély? Hol és hogyan realizálódnak számukra a kötődés/szeretet, a hit/eszme, a bizalom, a hála, az elkötelezettség, a hűség, az árulás mozzanatai? Esetleg olyanokat, hogy mit jelent számukra a rend? Valami természetként adott spontán jelenlévőt, vagy egy tudatos megkonstruált választ? Mi adja a közösséggel való azonosulás alapját? A történelem? A mítosz? A jelen? Hol, melyik és mennyiben válik személyessé? Mik a csoporton belül az egyén lehetőségei? Utat keres, vagy csatlakozik az úton lévőkhöz? Van-e szabadság, vagy a csoport terel? Ne vágd rá a választ! Komolyan mondom, ne vágd rá a választ. Én jó ideje, ha beszélgetek, ha olvasok, ha színházba, vagy valamilyen vitaesten vagyok; leltározok. Volt x Gemeinschaft típusú momentum és volt y Gesellschaft alá sorolható. Könyvelem a valóságot! Ne vágd rá a választ! Mégis válasz 2.0 Azonosulás a … Váltsunk szempontot. Mennyünk közelebb! Nézzük az önmagunkat! Mik ezeknek az identitások a tartalmuk, korlátaik és a lehetőségeik. Kezdem a magyarral. Magyar az, aki magyarnak vallja magát, magyar az, amit a magukat magyarnak vallók létrehoznak. Ebben a sorrendben, először az azonosulás, aztán a hozzájáruló tett és azok vállalása. Hangsúly a jelen időn. No, de „minden dolog egyenlő önmaga történetével.” – így Wilhelm F. Hegel. A magyarnak pedig rengeteg története van. Ahány jelene, annyi igaz történelme. A magyar történelmet haszonleső karrieristák sűrűn és nagyvonalúan átírják, és mert a vesztes háborúk, rablóhordák, bukott forradalmak után legegyszerűbb ressentimentre, az elvetélt tervek okozta revánsvágyra játszani, a válasz a bosszút igazoló igazság felmutatása. Csinálják az új régmúltat! Ez lesz a mindig igaz! Ami mindenre jogosít! Ami tiszteletet követel. Ezért a kvázi premodern modelleket követő identitáskészlet bővített újratermelése. Ezek alkalmasak erre. Ennek hátulütője a meghatározatlanságból jövő krónikus bizonytalanság, a sok-ban rejlő konfliktuspotenciál, előnye ugyanez, csak más perspektívával; az identitás gazdag mintázottsága és a meghatározatlanságból fakadó szabadsága, az új minőségű öndefiníciók lehetősége Magyarnak lenni, vagy egy gemeinschaftos azonosulás / túlazonosulás valamelyik felkínált résszel, vagy nem egyszerűen azonosulás, hanem minden magyar identitás között távolságtartó egyensúlyozás, egy gesellschaftos alapú magyar képlet. Mondok rá egy példát. Valaki lehet a szentkorona gondolata köré szerveződő igaz magyar, lehet pogány igaz ősmagyar, lehet igaz magyar zsidó, de vállalhatja a szintén igaz magyar szocialista hazafiság tegnapi eszméjét. De! De lehet, hogy valaki azt mondja, ez a magyar, innen jövök, nem a rész vagyok, hanem az egész. És ettől még magyar a magyar. Nem szentkoronás magyar, hanem szentkoronás is. Nem pogány, hanem pogány is. Nem magyar zsidó, hanem magyar zsidó is. A hangsúly nem a valami-n, hanem az is-en van! És ez fontos, a modern identitásképletekre jellemző lehetőség és egyben valós mozzanat. Nem vesszük észre, pedig ott van. Mindennek következtében, ami állandó, az egy nyelvi alapon létrejött változó szerkezetű, de érzelmi azonosulásra mindig teret adó kulturális identitás, ami egyszerre lesz rendkívül nehezen változtatható, merev, túl konkrét és nehezen megragadhatóan rugalmas. Ugyanez a zsidóknál. Zsidó az, akit a zsidók zsidónak tekintenek, zsidó az, amit a zsidók létrehoztak. Így, múlt időben. A zsidóknál a kollektíva és a múlt nagyobb hangsúlyt kap. A kérdés a kényszerítő előítéltek oldaláról is felvethető. Zsidó az, akit mások zsidónak tekintenek, zsidó az, amit a Mások, mint zsidó létrehoztak. És itt is egy kollektíva dönt, nem a zsidók, hanem egy másik csoport a zsidókról. A zsidó identitás jobban kötődik konkrét tartalmakhoz, mintákhoz, ha tetszik könnyebben megragadható, akár mint valós identitás, akár, mint oktrojált előítélet. A zsidóknál fontos a tradíció. Hagyomány! Hagyomány! Hagyomány! – énekli Tevje. Talán ennek következtében kevésbé írják át a múltjukat, mint a magyarok. Aktualizálják, magyarázzák, de nem állnak elő új és merőben újabb reprezentációkkal. A zsidóknál a gemeinschaft identitáselemek mintha szűkebb spektrumon, de mélyebb beágyazódottsággal lennének jelen. És! A megtartó hagyományon belül a zsidó identitás egyik lényege lesz az alig túlhangsúlyozható megtartó alkalmazkodási készség. Jeremiás próféta gyakran idézett intelme, miszerint a zsidók magukat megőrizve alkalmazkodjanak, tartsák be annak az országnak a törvényeit, amelyben laknak, keressék a befogadó ország javát, mert az most már az ő javuk is. Az alkalmazkodás itt megtartó hagyomány. A magyarnál ez ügyben alapvetően más a helyzet. A magyarnál az alkalmazkodó együttműködés kevésbé mint érték, inkább, mint elutasítandó kollaboráció jön elő. (Ez a momentum lehel életet a ma forgalomban lévő önsorsrontó forgatókönyvekbe.) De visszatérve a hagyományra általában, a magyarnál a köznapokat szervező hagyománynak is más a szerepe. A magyar kultúrának vannak értékes hagyományai, de ezek az értékek kevésbé bírnak megtartó erővé válni. A magas kultúrában igen, de a köznapokban nem. Van Este a székelyeknél, de nincs a székely estékhez kapcsolódó megtartó hagyomány.

A kiváló Székely Csaba Bányavirágából idézek. ILLÉS Csak el akartam mondani nektek az újságot, hogy itt van a tévé. IVÁN Miféle tévé? ILLÉS Magyarországról. IVÁN S mit akar az a tévé? Megint fel kell húzzam a székelyharisnyát? ILLÉS Azt én nem tudom, hogy fel kell-e húzzad megint a székelyharisnyát. IVÁN Oda kell adjam Ilonkának, varrja meg. Hogy enne bélhurutos földigilisztát egész nap a hülye tápos tévéje. ILLÉS Téged legalább nem tettek oda énekelni. IVÁN Azt éppen nem, de másfelől viszont elmondták nekem tájékoztatásképpen, hogy mennyire szép itt Erdélyben, s hogy milyen szépen őrizzük mi a hagyományokat. ILLÉS Hát, őrizni őrizzük. Nem őrizzük? IVÁN Őrizzük. Minden reggel, mikor felkelek, kicsit őrzöm a hagyományokat, aztán bemegyek, megsapkázom az öreget, s őrzöm tovább a hagyományokat, ameddig Ilonka hazajön. S aztán, ha meglátogat a doktor egy-két-nyolc pohár végett, odaadom neki, őrizze ő is egy kicsikét. S akkor őrzi ő is a hagyományokat, tölti magába rendesen. ILLÉS Örökké csak a morgolódás, Iván. IVÁN Az egyetlen hagyomány, amit őrizünk itten, az, hogy békaszarrá isszuk magunkat, egymás torkának ugrunk, s aztán kimegyünk az erdőre fát lopni. Ez a mi kurva nagy hagyományunk.

Mégis válasz 3.0 A Nincs. Nézelődöm, aztán csodálkozom. Mindkét identitás gyakorlata roskadásig tele archaikus vonásokkal. Világunk a törzsies középkor világa? És nem két törzs van, hanem sok. Modern eszközökkel és törzsies lélekkel élünk. Ha emlékeim nem csalnak – miért ne csalnának? – jóval inkább és meghatározóbban, mint korábban. De ha tévednék is a kérdés azért kérdés; ha a magyarok lazák, és ha az archaikus vonásaik ugyan hasznavehetetlenek, de bármikor átírhatóak miért nem modernizálódnak? Ez az identitásképlet kész az új befogadására! Azt mond mindenki, amit akar, benne van a megújulás lehetősége. Tudnék hosszan érvelni mellette. A zsidók az archaikus tartalmak ellenére a modern-hez köthető szerepekben jól teljesítenek. Ez történelmi tény. Hajlandóak kooperálni. Ez is tény. A magyar-zsidó válság mégis mélyül. És sehol egy reménykeltő, értékelhető teljesítmény. Ebben az egymásra találás. A Nincs-ben. Miért? Mit mond a tudásszociológia? 1. Minden tudás, minden gondolkodás szemlélet, megismerésforma szociológiai jellege kétségbevonhatatlan. 2. S bár a tudás tartalma és érvényessége szabad, de a tárgyainak a kiválasztása bizonyosan az uralkodó érdekperspektíva függvénye, azaz a társadalom struktúrájától feltételezettek. Folyomány: A gondolatok érvényessége, igazságtartalma, nem határozzák meg a gondolatok pályáját. Ezért lehet az, hogy érvényes és igaz gondolatok a peremre szorulnak, a látványos ostobaságok pedig a centrumban. Az érvényesség és az igazság nem ok a centrumba kerülésre. Kell hozzá valami – társadalmi szerkezet kitermelte érdek – ami utánanyúl és használja. Ilyen pedig nincs. Legalábbis a magyar-zsidó modernizációs gondolatokat illetően; nincs. Nincs, ami beemelje a központba. Helyette, …, de ezt látják. A magyar – zsidó együttlét annyiban volt, lehetett eredményes, amennyiben az együttlét szülte tudás, gondolkodás szemlélet, megismerésforma, és így tovább – lásd fent – a társadalmi szerkezeten nyugvó uralkodó érdekperspektíva számára kívánatos volt. Ha nem; akkor nem. De nem azért mert a magyar gyógyíthatatlanul bugris, vagy, mert a zsidó gyógyíthatatlanul uzsorás. Azért, mert a magyar-zsidó kitermelte közép európai perspektívának annyi. Nincs Közép Európa. Posztkommunizmus van. Kelet Európa van, és Balkán. De nem az a világot befogadni akaró, napsütötte, vörösboros Balkán, a csodás verseivel, álmaival, hanem a durva. Ahol nincsen boldogság. Kelet és Balkán van, ahol a modernre adott válasz a posztkommunista neobarbarizmus. Ezek a szerkezetek nem fogadják a klasszikus magyar-zsidó polgári teljesítményeket, ezek a szerkezetek válságtermékek és válságreakciókat generálnak, ami a Gemeinschaft állapotba visszahajló regressziót generál. Ezért a törzsies középkor, ezért ahova nézek törzsies középkor. A lehetőségeinknek annyi. Voltak, de nem fordultak termőre. Egy korszak vége? Az álmoknak vége? Nem tudjuk. P.S. Miért ezen okfejtés? Mert a társadalmunk magyarostul, zsidóstul, cigányostul, satöbbistűl, úgy ahogy válságban van. Az elmúlt száz év sikertelen modernizációs kísérletei sorába korunk is bejelentkezett. A rendszerváltás kudarc és csak azért nem maradéktalan, mert még ez se sikerül. És ne kérdezd ki az anyám, az apám. Azt, hogy a nép fia vagyok, igazolnom, sejh, ma nem azzal kell: honnan jövök – azzal, ecsém: hova megyek! A valóságot formáló teljesítményt akarom látni.