Mozgás – boldogságkeresés

Baba nevű németjuhász lánykutyám kívánságra láb mellett közlekedik, fegyelmezetten jön-megy, sétál, fut, ül, fekszik, áll, marad, az általa ismert tárgyakat, embereket megkeresi, az utóbbiaknak, ha kell szól, a játékait a helyire viszi és kérésre előhozza. Mindezt vidáman és büszkén teszi. Baba feltűnően tájékozott a világ kis és nagy kérdéseiben, világos, finoman mintázott álláspontja van, a kor művészi teljesítményei iránt nyitott és kanti értelemben kritikus. Értsd elemzően bölcselő. Baba a munkában és a pihenésben egyaránt nagyszerű társ, mindenkor és mindenben lehet rá számítani, s ha egy dolgos nap után ledőlök, ő mellém heveredik s azt játssza, hogy szendergünk. Remekül lehet vele aludni, halkan szuszog, s szinte sohasem horkol. Amit nem lehet; társaságában telefonálni, vagy bemenni egy vendéglőben és balhé nélkül eljutni legalább a levesig. Ha nem vele foglalkozom, megy és elfoglalja magát – haverkodik. És ha azok, akikkel haverkodik nem szándékoznak vele haverkodni, akkor addig piszkálódik, amíg el nem kezdenek vele haverkodni. Jobb esetben. A rosszabbat nem mesélem. Odaül, orrával matat, vizsgálódva végigszaglássza a mások táskáját, zsebeiket. Legalább egy sikolyt! – mondja derűsen s felmászik az ölükbe szemrevételezendő, hogy mit esznek. Ha van a közelben egy másik kutya, úgy azt felszólítja, hogy fussanak versenyt, de az a másik lehetőleg úgy fusson, mintha az életéért futna! Menni fog! Segítek! – biztatja, és tényleg segít. Baba képtelen elviselni az élet üresjáratait. Feladat, mozgás azaz játék az élet. Vagy a testnek, vagy a léleknek mozdulnia kell! Minden pillanatnak legyen tartalma. Ez örömforrás.