Nőt akarok!

Szerző:  Luczifer   Kategória:       5 éve      1190 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

A falu végén lakom. Nem messze egy domb, rajta erdő, benne madarak, gyíkok, bogarak, néha őzek és hajléktalanná lett ebek váltakozó számú falkája. A látogató számára az erdő egy majdnem édenkert, a gondtalan csicsergést a békés napozást csak ritkán zavarja egy-egy közjáték – múló halálsikoly. Pedig itt mindenki valaki másból akar élni, mindenki mindenkit túl akar élni, az erdő lakói űzik, kergetik, gyilkolják s eszik egymást. Az ár nem számít, a szenvedés nem számít csak a legyőzés. Itt a törvény a rettegés, az ölés, a marcangolás, az idillnek látszó többi csak az erre való felkészülés. Történt egyszer, hogy a kivert / elhagyott kutyák egy idetévedt őzet vettek üldözőbe. A vad reálisan sohasem lehetett volna préda, ha nem véti el a menekülési irányt, s nem a falu felé iramodik, ahol a kerítések, az áthatolhatatlan bokrok és a falak között halálos csapdába nem szorul. Az elvadult – elállatiasodott – ebek magukból kivetkőzve, habzó szájjal, üvöltve támadtak, az őz irtózatos élet-halál harcát vívta fújt, kétségbeesetten kapkodta fejét, rúgott, szabadulni próbált, de a bénító rettegés vezérelte zűrzavara csak a végzetét siettette. A gyilkosok és az áldozat készültek az ölésre. Délelőtt volt, a férfiak munkában, otthon a gyerekek és a nők. Mi történt? Anélkül, hogy a nők összebeszéltek volna a frizsiderhez mentek párizsit, szalonnát, kolbászt vettek magukhoz és az őrjöngő kutyák felé dobálták, mind messzebbre tőlük, így csalva el őket áldozatuktól. A harapófogó eresztett az őz el- és megmenekült. Eddig a történet. Mit tettek volna a férfiak? Husángokat, dorongokat fogva, hordába állva rohannak s agyonverik a kutyákat, leölik az addigra már sebesült, menekülésre képtelen őzet s bokáig járva a vérben, a dicsőségben, kikiáltják; ez a rend diadala. Büszkén kirendelik nőiket takarítani – helyük a rendben – hogy ők maguk egy-egy ízesebb cafatért egymáson folytassák az agyonverést. De ez csak feltevés és az is marad, mert a nők intézték az ügyeket, így a kutyák nem agyonverettek, hanem ettek s talán kevesebb szenvedés árán, mint ahogy a közbeavatkozásuk nélkül történt volna. Az őz se lelte a véget, megmenekült, hogy talán egy kevesebb szenvedéssel járó halál végezzen majd vele. Mert a halál elkerülhetetlen, az élet élni akar, de a szenvedés csökkenthető. Nőt akarok! Nők nélkül nem megy. Nők nélkül az élet valamilyen alfa – omega tengely mentén lejátszott csődör dominancia harc. Szamárcsődör. Vagy még inkább öszvércsödör. Mert terméketlen. Nincs kultúra, ami ne vérbe és szenvedésben, a férfi „győzd le” jelszaván alapulna, de nincs kultúra, ami termőre fordulhatna a nők nélkül. Ők teszik a leigázást befogadássá, az ő ölelésük oldja a kirekesztést, ők hozzák a beleérzést s vele a megértést, ők teremtik meg a dominanciával vetekedő életértelmeket. Ha nincs nő a hűség az erőhöz való hűség, ha nincs nő a vas világ a rend, s fegyverré veretik az arany öntudat. Ha a nő hiányzik a kultúra pályája a regresszió, a hanyatlás. Minden sikeres kultúra mögött ott a nő. Nőt, de hamar!

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.