A kontaktzóna foglya

Szerző:  Luczifer   Kategória:  ,      3 éve      5147 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

Európa 1000 1.0

Orbán a magyar romlásának évszázadában, a 17. században látja és láttatja az országot. Ez önmagában olyan változást indíthat el a viselkedésekben, amely valóra váltja a tévképzetet.

A történet elkezdődik
A 8-9. századra így nézett ki Európa és benne a szerkezetében és gondolataiban nagyjából megformálódott Nyugat. Mi magyarok jó ötven-száz évvel később érkeztünk a képlet peremére, amikor már a „keresztény feudalizmus” az illetékességekkel együtt, úgy-ahogy kész volt. Ez a formáció utóbb sikeres – a szerkezetet és a mögöttes gondolatok lényegi elemeit magában foglaló – abszorpciót hajtott végre nyugat, dél és észak, Skandinávia irányába. Az újkorig úgy tűnt, hogy ez Kelet-Közép-Európa felé is menni fog, de aztán mégsem.

A történet elakad
A birodalomépítő I. Lajos idejében siker, siker hátán, itáliai rajongóitól megkapja a „Grandis” jelzőt. De a siker szelektívvé teszi a figyelmet. Most is ez történt. A hódítások következtében az Európa védelméül szolgáló Balkán ugyanis két tűz közé szorult. Délről az oszmánok, északról Lajos támadta őket és mindketten; sikeresen. Következmény; az oszmán birodalom nőtt, I. Lajos birodalma nőtt, de Európa és benne a Magyar Királyság védelmi zónái karcsúsodtak és feltolódtak északra. A folyamat baljóslatú, de még semmi konkrét baj. Akkor is később Zsigmond idején is, ez egy nyugatos térség, a térség paradigmája a nyugat paradigmája. A kereszténység kulturális burka jól teljesít, működik a kohézió, a koordináció, vannak szép templomok, takaros falvak, vannak városok, kevesebb, mint innen nyugatra, de vannak és megteremtik, őrzik a szabadságot. A politika rendben, a barátságoknak ugyanúgy megvan az árfolyama, mint bárhol a világon, az alávetettek rendben, az ezer lakosra jutó árulás, pártütés, szabadidő/munkaóra, rablás és egyéb deviancia mutatószámai nagyjából megegyeznek az európai fősodorral.
Ami nem sikerült, az, az oszmán birodalom kordában tartása. Lajost követően Zsigmondnak voltak ugyan szép tervei, szövetségi rendszere, sőt még biztató sikerei is, de végül nem futotta erejéből többre, mint a védekezésre. Ez a későbbiekben sem változott. Mátyás is dél felé védekezett és, ha terjeszkedett azt északra tette. Ettől remélte, hogy a török megállításához elegendő forráshoz jut. Ő még úgy halt meg, hogy erre láthatott esélyt. Nem jött be. 1521-ben elesik Nándorfehérvár, majd jön 1526, Mohács és a mindent megpecsételő 1541, amikor Buda elesik.

A magyar romlásnak százada – kontaktzóna
Magyarország csonkolt, szanaszét. A nyugati, északi területek a katolikus nyugatos Habsburg Birodalom része, középen a török hódoltság, keleten a kálvinista Tiszántúl s Erdély a török szájában. Van centruma a birodalomnak, van a királyságnak, van Erdélynek, ott több is, Gyulafehérvár, Várad, Kolozsvár, de a hódoltság területe, elszürkül. A török által elfoglalt nagy városok, mint Székesfehérvár, Esztergom elvesztik jelentőségüket. Az országban van parlament, rendi elit, önigazgatás, van állam, de a külügyet, a pénzügyet, a hadügyet kiszervezték. Európa védekezik, kiépül Közép-Európa új határvédelmi rendszere. Remek! De ez keresztbe metszi az országot. Minden, ami eddig szervesen összetartozott, ami értéket jelentett, ami fejlődőképes volt; szanaszét. Az állam krónikusan forráshiányos, külső források nélkül egy percig sem maradna talpon.
Ami lesz, az ennek a szituációnak a terméke. A térség fő jövedelemszerző tevékenysége a végvári vitézkedés, a csempészet, a fegyverkereskedelem, a bajvívás, no és az emberrablás. E mellett van a gazdaság, aminek alapját a Dózsa okozta sokkból magához térő nemesség bosszúja, a gazdaságon kívüli kényszerekkel operáló, robotoltató, második jobbágyság adja. Ez a szerkezet pont akkor indul, amikor a mezőgazdasági termékek keresletét növelő nyugati világgazdaság. Így adódik, hogy a Nyugat tipikus kelet-közép-európai partnere a borzalmas második jobbágyság lesz s a kontinens munkamegosztása következtében a térség nemessége ahhoz kap esélyt, amit a nyugati kollégái elveszítettek: az élet terheit akadálytalanul átháríthatja a parasztságra. Ugyanez másként. A térség társadalmai befagynak, nem alakulnak ki azok a viszonyok, amelyek a nyugati régiókat egy új, fejlődőképes útra terelik. Innentől kezdve a térség nem egyszerűen a nyugat pereme, hanem attól eltérő, azt kiegészítő, annak alárendelt szerkezet. A geopolitikai szerepe; komplementer kontaktzóna. Távlata a defenzíva.

A hasznosíthatatlan haszna
Mi a különbség a perem és a kontaktzóna között? Ott és akkor. A peremen mintakövetés, hasonulás van. A perem és a mag azonos paradigma szerint működnek. A kontaktzóna viszont más, ott eltérő paradigmák mentén szerveződött hatalmi erőterek találkoznak, itt a paradigmák interferenciája – találkozása – generálja a minőséget. Nem a paradigmák, hanem a paradigmák interferenciája! Hiába van valamelyik fél részéről abszorpciós törekvés, hiába van ehhez passzoló mintakövetési hajlandóság, az azonosulás nem, vagy csak csökötten fog megvalósulni, mert a konkurens ellehetetleníti a folyamatot. Tapasztalat, hogy erőegyensúly közeli állapot esetén, a konkurensek feladják az expanziós törekvéseiket, s nem akarnak mást, csak, hogy a másik is ezt akarja, hogy ne akarhasson mást, legyen egy biztonsági zóna, ahol semmi sincs. Esetünkben ez a patt helyzet folyamatosan megvolt, de csak a 20 évre szóló vasvári békében (1664) lett nyíltan kimondva.
Az elsöprő győzelmet hozó szentgotthárdi csata utáni békekötés egyszerűen kihagyta a győzelemben oroszlánrészt vállaló magyar rendek érdekeit. Hiába volt minden, hiába volt a nemzetközi erőket felsorakoztató keresztény Nyugat katonai fölénye, a császári vezetés nem engedte a támadást és hiába volt a parancsszegés, mert, amikor a francia & magyar csapatok minden a tiltás ellenére mégis támadtak s győztek, azzal a Magyar Királyság semmit se ért el. A magyarok győztek s a törökök meg megtarthatták a hódításaikat. A dolog mögött az volt, hogy I. Lipót császár a birodalom nyugat-európai ügyeivel volt elfoglalva. Úgy hiányzott neki ez a háború, mint üveges tótnak a hanyatt esés, a háborút is, a győzelmet is le akarta rázni. Így ez az egész osztrák részről nem szólt másról, mint a helyzetből való mihamarabbi kimenekülésről, a béke mihamarabbi megkötéséről. A magyar királyság pedig maradjon kontaktzóna, a török meg ott és úgy, ahol van. És ez ment. A törökök nem akarták, az egész országot és a Habsburgok sem. Mindenki, akinek szava volt, nem akart semmit, legfeljebb azt, hogy a másik se akarjon semmit, hogy hagyják békén. Magyarország itt nem préda, hanem egy biztonsági övezet és csak az. Erre volt kereslet. Egy autonóm, magát megfogalmazni akaró régióra a magyar rendeken kívül senkinek se volt igénye. Miért és kinek kellett volna még egy szereplő, akivel alkudozni kell?

Vákuumban
Mi történik ott, ahol komoly erők azt akarják, hogy ne történjen semmi? Nyüzsgés. Ahhoz, hogy semmi se legyen, ahhoz egy valami biztosan kell, egy szerkezet, ami felügyeli a semmit. (A semmi itt az önmagukkal foglalkozók és a hasznavehetetlen intézményeik szinonimája, amelyek foglalják a helyet, kiszorítják a gondolatokat és felemésztik a forrásokat. Vannak, hogy más ne legyen.)
A hatalmi tereknek ehhez szövetségesekre volt szükségük s karrier pályákat kínáltak. Kellettek a fiatehetséges, ambiciózus köznemesek. A jelentkezők pedig jöttek. Aki hatalmat akar, az kaphat. Igaz, nem akarhat majd akármit és az se biztos, hogy egyáltalán akarhat majd valamit, de jó taktikai érzékkel, jól kordában tartott vágyakkal szép sikereket lehetett elérni.
A fák nőnek, de nem az égig.
A korszak hajnalán a még suhanc Török Bálint, Nándorfehérvárnál (1521) lép színre s mindjárt el is veszti a várat. Nem az ő hibája, de az ő nyakába varrják. Ezt követően a mohácsi csatában látjuk. A csata kimenetele ismert. Az ország két részre szakadt, Szapolyai és I. Ferdinánd egyszerre a trónon. Ferdinánd a Nyugati Magyar Királyság, míg János a Keleti Magyar Királyság uralkodója. Török Bálint, kisebb-nagyobb földbirtokokért Szapolyaihoz igazol, majd röviddel ezután feleségül veszi Ferdinánd kedvenc udvarhölgyét, aminek következtében az asszony mellé a Ferdinándtól kapott új birtokoknak is örülhet. Örül, de ő újra és újra örülni akar – értsd birtokokat akar. Ferdinánd ezt megunja, s engedélyez ellene egy merényletet. Ez nem sikerül, így hősünknek 1536-ban alkalma lesz újabb birtokokért visszatérni János királyhoz.
A történelem hömpölyög tovább. Ferdinánd, a német-római császár segítségével elzavarja Szapolyait, aki csak úgy maradhatott hatalomban, ha ő meg a török segítségét kéri. Megkapta. Szapolyai és Ferdinánd megállapodást köt, ha Szapolyai meghal Ferdinándé a trón. Méltányos ügykezelés. Szapolyai tervszerűen meghal, s Ferdinánd elindul, hogy elfoglalja Budát és a Keleti Magyar Királyság trónját.
Csakhogy! Szapolyainak időközben született egy fia és ezt követően már nem akarta Ferdinándra hagyni a trónt. Kell a gyereknek! Török Bálint – akkorra már az ország leggazdagabb földbirtokosa – nyíltan, mint János Zsigmond pozícióját védő gyám – s suttyomban, mint a trón aspiránsa – a Buda bevételére készülő Ferdinánddal szemben ismét Szulejmán támogatását kéri. És ismét megkapja.
Csakhogy! Miután a szultán elzavarja Ferdinándot s bevonult Budára – ott is marad. Nagyra értékelte Török Bálint rendkívüli igyekezetét, jó ötleteit, vazallusi teljesítményét, de az ambíciót nem pártolhatta. Nem volt érdekelt önálló királyság létrehozásában. Elfogatja és bezáratja. Fogságban hal meg.
Lapozzunk. Nádasdy Tamás, aki köznemesből lesz nádor nem egy vagabund, hanem életútmodellben gondolkodó, tervező ember. Ő nem húz tizenkilencre lapot, ő kidolgozza a huszonegyet. Habsburg színekben remek római, bécsi network-kel indul, egymást követik a diplomáciai és katonai sikerei, így senkit se érhetett meglepetésként, hogy ő vezeti a Szapolyai ellen vonuló seregeket. Elfoglalja Esztergomot, Tatát, Visegrádot, majd bevonul a budai várba, amit röviddel ezután Szapolyai török segítséggel visszafoglal (1529). Nádasdy a szultán fogságába kerül, de Szapolyainak is kellettek a tehetséges ambiciózus emberek, kikéri, és a szultán kiadja. Nádasdy hálás és hálája jeléül pártot vált. Az átigazolás nem lett végleges, később egy pedáns terv mentén visszatáncol Ferdinándhoz. Aki ezért – van, aki nem találja ki? – hálás és hálája kifejezéséül Nádasdy Kanizsai Orsolyával kötött házasságát követően a rászálló összes jogát elismeri. Nem akármiről beszélünk, ezzel a házassággal és ezzel az uralkodói gesztussal Nádasdy egy csapásra az ország egyik legtekintélyesebb ura. Hamarosan nádor. Kellenek a tehetséges ambiciózus köznemesek! És Kanizsai Orsolya a kor nagyasszonya arra lehetett büszke – és erre büszke volt – hogy életében immár másodszor is nádor feleség! Nádasdy pályája a Habsburgok és Szapolyai között pendlizés, „színlelés, elhallgatás és ambíció” – mondja a kor krónikása. De ne legyünk igazságtalanok. Tamás és Orsolya házassága nem érdekházasság volt, a mi romantikus elvárásainknak is megfelelt, előkelő helyet foglalnának el a nagy szerelmesek örök ranglistáján, ha lenne ilyen.

A fák, ha már nőnek, teremnek is, de ennek nem örül mindenki.
Ami nőni tud, az teremni is akar. Ez a rend és nincs földi hatalom, amely ezen változtatni tudna. A fák nőnek, az álmok megszületnek és nekiindulnak, hogy megvalósuljanak.
Nézzük mi történik Erdélyben. A korszak kimagasló erdélyi alakja Bethlen és I. Rákóczi György. Ők építkeznek, s közben hozzák a helyzet megkövetelte kötelezőt. Furcsa elemekkel tarkítva. Bethlen adót fizetett a portának leborotválta a fejét, lófarka volt és kaftánt hordott. Ez borzalmas! – borzongtak a nyugati magyarok. Mit borzalmas? – jött az ingerült replika – Nézzétek meg mit művelt a császárotok Erdélyben! A tábornoka, Basta, egy kegyetlen zsarnok! „Nevét irtózással, átkozódással említik az erdélyiek” Maradunk a lófaroknál és az adófizetésnél. Az eredmény; Tündérkert, a „boldog zümmögésű kaptár”, ami mindaddig üzemelt, míg a feledékenynek bizonyuló II. Rákóczi György nem került a hatalomba. A fejedelem arról feledkezett meg, hogy ő egy vazallus és nem csinálhat azt, amit akar, például nem csinálhat egy önálló kelet-közép-európai birodalmat. Tévedésének súlyos következménye lett. Miután a remélt szövetségesi rendszere pillanatok alatt bedőlt s az önállósodási törekvéseire válaszul a török büntetőhadjáratokat indított –az aranykornak egyszer és mindenkorra vége lett.
De a fű a szomszédban sem volt zöldebb. A 17. század elején a Magyar Királyság a katolikus színekben induló Pázmánnyal és Esterházyval újult meg. Pázmány a kiváló képességű jezsuita az ország helyzetét pontosan úgy látja, mint Bethlen, csak éppen ő Bécsre vetett katolikus szemekkel építkezik. Tanulmányait befejezve hazatér és, mint érseki tanácsadó kezdi meg rekatolizációs tevékenységét. Érvel, prédikál, szembe megy a kálvinistákkal, intézményeket honosít, a magyar főurak jelentős részét visszavezeti a katolikus egyházba. A Habsburgok nélkül nincs védelem! Európai erőegyensúly kell! Minden keresztény erő fogjon össze a török ellen! – hirdette. De szavai legfeljebb megértő bólogatást váltottak ki. Többet nem. És ezt tudomásul vette. Tehetett volna mást?
Hasonlóan gondolkodott Esterházy Miklós is, aki a szürke hétköznapokból egy remek házassággal kiemelkedett ki, hogy az ország egyik nagy történelmi családjának lehessen a megaalapítója. Példaértékű szép nosztalgiával gondolt az egykor virágzó országra, agitált a török ellen, de tűrte a szavait követő tétlenséget. A fékezett berzenkedéssel színezett lojalitása meghozta az eredményt. Életútja csúcsán – 1625. októbere – a soproni protestáns országgyűlés, katolikus létére! őt választja meg nádornak. II. Ferdinánd pedig egy évvel később Fraknó várával és a hozzá tartozó birtokokkal ajándékozta meg s egyszersmind e vár örökös grófjává és Sopron vármegye főispánjává stb.-vé tette. Majd jött a legnagyobb elismerés, a spanyol király az Aranygyapjas renddel tünteti ki, ami Európa legmagasabb köreibe jelentett belépőt. És innen nézte kritikus szemmel a lófarkas, kaftános Bethlent.
Lehettek volna merészebbek az álmok? Merészebbek azok a tettek? Aligha. Ahogy nem lehetett a porta vazallusaként, a porta ellen ügyet intézni ugyanúgy nem lehetett a Habsburg ház beosztottjaként a Habsburg ház ellen. Ezt a Wesselényi nevével fémjelzett összeesküvés imitáció példázza. Emlékezzünk! Hiába volt a fényes szentgotthárdi győzelem, hiába volt jó a törökkel szembeni magyar pozíció, az ügyet lezáró vasvári béke nem vette figyelembe a magyar rendek érdekeit. Az eredmény; elégedetlenég. Az elégedetlenkedők meg sustorogtak, háborogtak, lázadoztak, de leginkább ábrándoztak s ábrándjaikért önfeljelentették magukat. A világtörténelem talán leggyámoltalanabb konspirációját az illetékesek olyan simán rendezték le, hogy maguk se hitték. Ki se kellett menniük az irodájukból. De hiába volt ez a pártütés egy ártalmatlan vicc, nemzetközi jóváhagyással valódi megtorlás követette. Az üvegplafon realitás és a hatalomnak nincs humorérzéke.

Tanult tehetetlenség – újratervezés nincs
A 17. század egész Európában a válságok és a nekiveselkedés korszaka volt. Baj és gond nem csak nálunk volt. A kontinensen és különösen annak középső részében egymást követték a krízisek, az éhínségek, a járványok, és amit ezek meghagytak, azt elpusztította a 17. század világháborúja, a harminc éves háború. Az európai szellem gyönyörű virágzását hozó életigenlő humanizmus, a derű, a felemelkedést hozó tudás, amellyel a reneszánsz gondolkodók felépítették a világot praktikusan semmivé lett. Helyében katasztrófa, ostromok, fosztogatások, ide-oda vonulások, gyilkolások. A nyomor és a barbár vadság. Mintha visszafele ment volna az idő. A közállapotok siralmasak, a közszellem mélyrepülésben. De! Európa ez ellentétek világa. Angliában kialakul a parlamentarizmus, Franciaországban a szakképzett bürokrácia. Míg az emberek négyötöde írástudatlan és babonás rettegésben élt, már ott van Descartes, Kepler, Moliere, Rembrandt, majd Bach, akik újrafogalmazzák az életet. Kétségbeejtő a nyomor, az éhínség, de ugyanakkor tagadhatatlan a gazdasági aktivitás, az óceán parti államok gazdagodnak, a kereskedő társaságok nagy lendülettel menetelnek előre. Európa válságban volt, de a nyugati fele, újratervezte önmagát. Kelet-Közép-Európa ebből az újratervezésből kimaradt. Itt a Nyugat fejlődését kiszolgáló, annak a farvizén elevickélő szabadsághiányos világ lett a válságra adott máig érvényes válasz. Ez, a 17. század az, amikor a Kelet-Közép-Európa a válságok és a geopolitikai konstelláció kiszámíthatatlan negatív történései hatására feladja a változtatás reményét. A régió arra a meggyőződésre jut, hogy változtatásra nem képes. A régió megtanulja, hogy tehetetlen, az életnek nem értelmet kell adni, hanem belesimulni a történelembe! És a régió ezt olyan jól megtanulja, hogy majd akkor se tesz semmit, amikor tehetne, amikor valójában megoldhatóak lennének a feladatok. Helyette őrzik azt, amijük van, azt, ami már el akar múlni, amit el kéne engedni. Mert a történelemből ezt tanulták meg; a tehetetlenség boldoggá tesz.

A fogoly
Tusványos 2016. Orbán záró gondolatai:
„Nekem az a felfogásom, hogy a magyar politikában vannak örök dolgok. Három örök dolog van a magyar politikában. Van a mérete, ez nem a területe, hanem a népessége. (…) Ebből következnek dolgok, (…) A másik örök dolog az elhelyezkedése, amin nem tudunk és nem is akarunk változtatni. (…) ha a térképpel szembe állunk, akkor balra birodalmat építő germánok, jobbra szláv katonanépek, délen meg muszlim embertömegek vannak. És ez, amióta itt élünk ez így van, kis túlzás, a muszlimok később vannak, de sok száz év óta így van. (…) Ez a kettesszámú örök dolog. A hármas pedig a magyarok szelleme, amiről nagy vita van (…) hogy az micsoda, én ezt úgy fordítom le a magam számára, hogy a magyar nem akar szolganép lenni, se más népnek nem akar a szolganépe lenni, sem a hazáján belül nem akar szolgaként létezni, tehát ezt szabadságnak is mondhatjuk. Ez a három dolog van, ami szerintem örök dolog a politikában.”
Nos, a három örök dologból az első – minden bántás nélkül – csacsiság. Ha az országok népességszáma és az országok jelentősége, az érvényesülési lehetőségeik között kapcsolat lenne, akkor Belgium és Görögország, Svájc és Bulgária, no meg Luxemburg és a Dnyeszter Menti Köztársaság perspektívája hasonló lenne. De nem hasonló. Ezzel nincs értelme foglalkozni. A harmadik örök tényező a magyarok szabadsághoz való rendíthetetlen ragaszkodása. Ezt egy szimpla páva táncos udvarlásnak tekintjük, de azért egy megjegyzés mégiscsak idekívánkozik. A szabadságszeretet, mint általában a nemzeti karakter elemei nem örök vonások, hanem jól körülírható feltételek következményei. És nekünk a szabadságot generáló feltételekből kevés adatott és különösen kevés azokban az időkben, amelyekben az Orbán által öröknek gondolt geopolitikai feltételek adottak voltak. Lásd fenn. Ezekben az időkben a szabadság kérdése a vágyakozáson túl, fel sem merült.
És ezzel elértünk a középső örök dologhoz; a geopolitikai realitásokhoz. Magyarország kétség kívül komoly hatalmi terek kontaktzónájában volt és bizonyos fokig van. Kétség kívül velünk élnek az kontaktzónák jellegzetes következményei. De! A térség kontaktzóna jelleg soha nem látott ütemben erőtlenedik, a Nyugat konkurensei a határokhoz nem közelednek, hanem távolodnak! De! A velünk élő következmények nem a feltételek, hanem a tanult tehetetlenség következményei. De! Vannak versenyben lévő konstellációk, úgymint, hogy Magyarország a Nyugat abszorbeálásra kész peremen van. Nehéz ezt a nem észrevenni és helyette azt és csak azt láttatni, hogy Magyarország egy kontaktzóna része, noch dazu egy örök kontaktzónáé, mert vannak germánok, szlávok és vannak muszlimok. Ma ezek puszta létében egy 500 éves trendet felfedezni, hasonló súlycsoportban lévő, egymással vetélkedő hatalmi erőtereket látni … Bátor dolog, hogy mást ne mondjak. A percepció mégis megvan. Orbán a 17. században látja magát és az országot. Nála Magyarország története az kontaktzónák története. Nála nem volt Mária Terézia, nem volt reformkor, nem volt kiegyezés, nem volt détente és nincs rendszerváltás. Semmi sincs, amire egy nyugatos építkezést alapozni lehetne. Nála három részre szakadás van, Trianon van, szovjet megszállás van, ütközések vannak. A civilizációk összecsapását már a spájzban látja és láttatja, s ennek tudatában keresi az élet lehetőségeit, értelmét. És megtalálja. Az ütközésbe. Marha pech! Tudniillik ez magában hordja annak a lehetőségét, hogy hiába hamis, hiába abszurd a képzet, pusztán a megfogalmazása a viselkedésekben olyan változásokat idézhet elő, amelyek végül valóra váltják magát a hamis, valószerűtlen látomást. És ő már így viselkedik. A saját tévképzetei szerint. Kontaktzónának látja és kontaktzónává teszi Magyarországot! Megint. Visszavarázsolja a magyar romlásának századát. Őrület.

P.S.
Mást kéne képzelegni.

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.