Ki vagyok én?

Ha az ember beleolvas az elmúlt hét internetes megnyilvánulásaiba, joggal tűnhet úgy, Európa egzisztenciális válsággal küzd. Kivel azonosuljak, és kitől határolódjak el? Milyen értékek mentén jelölhető ki az én határa? És mégis melyik lehet, legyen az a közösség, akihez én tartozni szeretnék? Ki kivel tartozik össze, érez együtt vagy azonosul? Ki vagyok én? És kik vagyunk mi?

Je suis Charlie.

Állította magáról nemére, vallására, nemzetiségére való tekintet nélkül  sok száz, talán sok ezer ember is az elmúlt napokban. Aztán vasárnap délután Párizsban százezres tömeg vett részt a terrorizmus elleni nemzetközi megmozduláson, az úgynevezett “köztársasági menet”-en.

 

Nous sommes Charlie.

Gondolta, és mondta magáról ma sok ember Európa demokráciájának bölcsőjében, mert az elmúlt napokban a világ franciául kezdett beszélni. Milyen kár, hogy  ilyen apropóból! A terrortámadás óta sokféle francia mondatot lehetett olvasni internetszerte, melyekkel az emberek igyekeztek szolidaritásuknak hangot adni a sajtó- és véleményszabadság ikonjaivá halt francia karikaturisták által képviselt értékek iránt, vagy éppen azok iránt a muzulmánok iránt, akiknek semmi köze a vallási fanatizmushoz (vagy akár a vallási türelmetlenség hagyományos céltáblái, a zsidók iránt is).

Ez az azonban nem mindenkinek tetszik. Nem, nem  gondolom róluk, hogy rossz emberek, de talán nem gondolják át a helyzetet. Természetesen szabadság van, szíve joga bárkinek azt írni : Je ne suis Charlie pas, nem kell azonosulni itt senkinek senkivel, mert lehet úgy is nézni ezt a világot, hogy  én vagyok én, te vagy te. Nem folytatom a gyerekkori vicces verset, mert ez nem vicc.

Nem muszáj úgy gondolkodni, ahogy én teszem, de én nagyon egyszerűen fordítottam le az összes eddigi Je suis kezdetű mondatot; a fordítás pedig pont úgy hangzik, ahogy a tegnapi párizsi demonstráción hangzott: Nem félünk. Nem félünk és nem félek, ha kimondom, amit gondolok, nem félek, ha abban az Istenben hiszek, akiben akarok, ezért nem félek, ha zsidó vagyok, ha muzulmán vagyok, ha katolikus vagyok. Nem félek, ha meleg vagyok, nem félek, ha heteroszexuális, nem félek, ha vegetáriánus.

Aki ma nem akar Charlie lenni, aki ma nem akar muzulmán lenni,  aki ma nem akar zsidó, vagy éppen cigány lenni, az ne legyen, de egy dolgot érdemes észben tartani: ahogyan azt Bächer Iván Nagypapa hűlt helye című könyvében írta, zsidó az, akit lezsidóznak. Aki nem vállalja fel azt, hogy az emberek közti különbséget nem a bőrük színe vagy a vallása, esetleg nemi irányultsága adja, bizony könnyen találhatja magát egy hirtelen emelt szögesdrót-kerítésen belül. Aki nem áll ki a jogai mellett, az kényelme, vagy rosszul értelmezett öntudata miatt önkéntelenül is egy antidemokratikus rendszer kiszolgálója lesz.

Aki nem fél, az kockáztat, de aki retteg, az biztosan rossz irányba indul. Aki retteg, az magyarázatok és indokok mögé bújik, pedig ártatlan emberek lemészárlásának se magyarázata, se indoka nem lehet.