Migráció – a civilizációk összecsapása?

Szerző:  Luczifer   Kategória:       4 éve      2040 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

A kályha
Mi a civilizáció? Nem tudjuk. De valamit mondani kell! Akkor valami olyan, ami egy identitás, annak regulázó értékei alapján létrejött világot jelent. Kollektív alkotás a kollektívának, ami az élet minden területén megnyilvánul. Ott van a szabályozott társas viszonyoktól, az életmódtól, az együttműködést alapozó gondolkodásmódoktól, a tudásoktól kezdve, az intézményrendszeren, az illetékességek, feladatok és lehetőségek rendjén át, az uralmi szerkezetekig mindenütt. Váltsunk aspektust, folytassuk másként! A civilizáció tartós, interakciókon megvalósuló, önszerveződő kapcsolati rendszer. Kultúra és infrastruktúra. Működőképes valóság. Minőség, ami a minőséget újratermeli. Élő organizmus. Öncél. Növekedésre és bomlásra képes kreáció. Létrejötte véletlen, de mozgása, fejlődése nem, ezek már szabályozott, preferenciák mentén futnak.
Bevezetésnek ennyi, azt hiszem világos, mehetünk tovább. Hogyan látják mások a civilizációt? Mit látnak benne? Mire használják? Itt és most. Felfogások és célkövetések.

Téveszmék fogságában; a lebutított Huntington
Periféria / Magyarország. Huntington írt egy könyvet; A civilizációk összecsapása címmel. A szerző szerint a hidegháború végével, vége a világszervező paradigmák versenyének és innentől kezdve, a különböző identitások és a rajtuk kifejlődött civilizációk konfliktusa a történelem. Az osztályharcok története helyett immár a civilizációk harca a történelem. Nos, függetlenül attól, hogy a tények nem feltétlenül látszanak igazolni a tant, hiszen naponta látjuk az egymással békében élő civilizációkat és naponta látunk civilizációk közti koalíciókat, egy másik, akár ugyanazon civilizációk közti koalíció ellen hadakozni, mégsem ez az igazi baj. Az igazi baj a gondolat szorgalmas interpretálóinál van, akiknél a civilizációk harca már az apokalipszis új forgatókönyve. Remek horror és van rá kereslet. Jön az Iszlám! Jön az Iszlám! A Nyugat hanyatlik, gyenge, az Iszlám meg jön és erős. Jaj! Jaj! Vagy felrobbantanak, vagy a ránk erőltetett versenyben legyőznek! Ismételten; jaj, jaj. Mi lesz a Keresztényekkel? Jaj! Jaj! Jön az Iszlám! Nem, nem, soha! Jaj! Jaj!
A narratíva hat és eladható. Nagyon. Nálunk pláne. Orbán úgy beszél Európáról, mint egy bérmálásra készülő szűzről, akit perceken belül megbecstelenítenek az iszlám hordák. Közben Európa a világ legnagyobb fegyverexportőrje. A látomásokat látomások követnek, víziónál egyet a civilizációk csatájáról, a törökökről, az arabokról, a perzsákról. Kicsit keverve őket. Inkább nagyon keverve. Néha elképesztő. Tátott szájjal hallgatom.
Orbán egészen nyilvánvalóan hülyeségeket beszél és nyer. A többiek is, de azok veszítenek. Az ok; nála a pszichózis előnye. Addig zrikálja a közönségét ezzel a lebutított Huntington szöveggel, amíg az elveszti a realitásokkal való kapcsolatát, téveszméi, képzelgései nem lesznek. Orbán úgy mérte fel, hogy ez az emberáradat fogadhatatlan. Nemcsak nálunk, de másutt se. Nincs intézményrendszer, ami ezzel bírna. Látható, ebben sok igazsága van. Úgy tűnik, mintha mindenki szeretné a menekülteket, de másutt akarná látni őket. De legalább is kevesebbet. Másként. Másokat. Nem csomagként, hanem válogatva. Közben Orbán – nincs értelme vacakolni; harcolni kell. Rendet. És utána rendet. A rend egyenlő a szimpla dominancia óvással. Ebben már nem igen van igazsága. A propagandája mindenesetre megoldotta, hogy a menekültekkel való spontán érzelmi azonosulás ne jöjjön létre, a rend teremtésére szabad kezet kapott, így támogatottsága megmaradt, akkor is, amikor felmondva az általános emberi alaprendet, a szolidaritást, a minimum minimumára szorította az ellátásukat. És így nyerésre áll. Az árról alább.
Összegezve; Orbánnál a civilizáció lehetőség a hatalomgyakorlásra. És nem több.

Egy fenékkel két lovat; Mutter Courage  
Centrum / Németország. Még alig emésztettük meg, hogy Merkel bejelentette, a multikulti megbukott, sose volt több, mint egy téválom, amikor Németország szélesre tárta a kapuit  az éppen arra járó menekültek / bevándorlók / migránsok előtt. Arra is emlékszünk, hogy miközben leírta a multikultit, a német gazdaságnak az fájt, hogy a munkaerőpiacon 400 ezer fő hiányzik, ami évente 1 százalékos növekedéstől fosztja meg az országot. Akkor 2010-et írtunk, azóta eltelt öt év és helyzet csak romlott. Ma 600000 fő hiányzik! A keleti tagállamok nem töltötték fel az üres munkahelyeket. De jön egy tömeg! A Kanzlerin beindul. Segít és keresni akar. Arról beszél, hogy idén 3-10 milliárdért – a számok változnak – 800000 embert fogad azaz 800000 embernek rendez állásinterjút. Utána évi 500000-rel folytatják. De! Nem maradhat mindenki! A többiek, akik nem felelnek meg, pihenhetnek pár hónapot, aztán vissza ahonnan jöttek. Ha ekként alakul és évente csak 150-250000 friss fiatal munkaerőt sikerül pluszban foglalkoztatni, akkor van + 0,5 % gdp, ami alaphangon is 20 milliárd euró. Nem sok, de érdemes érte lehajolni. Nyissunk! Felejtsük el, hogy elfelejtettük a multikultit. Pár milliárdot elsegélyezünk, de visszajön.
Csakhogy túl sok a jelentkező. És túl gyorsan jönnek. Telítődnek a várók. És csak jönnek. A BAMF, a menekültügyi hivatal recseg-ropog, München főpolgármestere reményvesztetten nyilatkozza, a szövetségi és a tartományi kormányok cserbenhagyják városát. Mi lesz itt? És csak jönnek. Minden terhet München áll. Nem bírnak az embercunamival. És csak jönnek. Az olimpiai csarnokban menekültek. Jönnek az adományok, a matracok, a takarók, de még inkább a menekültek. A város segítőkészsége nagy, de a feladat még nagyobb. Ugyanez van másutt is. A tartományok vezetői, a városok polgármesterei kétségbeesetten keresik szálláslehetőségeket, kisajátításokon, kényszerintézkedéseken, gondolkodnak. És jön a kérdés – Merkel idehozza az NDK-t? Mindeközben Európa vezető asszonya tényleg összevissza beszél. Gyertek, de nem jöhet mindenki, erősek vagyunk, a német gazdaság elbírja, de ez már sok, őrölünk nektek, de legyetek olyanok, mint mi, be kell illeszkedjetek, meg kell tanulnotok németül, nem hozhattok létre párhuzamos társadalmat. Erősek vagyunk! Jók vagyunk! Örülünk! Végre ünnep. Mi vagyunk a “good guys” Majd; a határokat zárjuk. Megállunk. Időt!
Van ebben a fukarok vergődésében egy kiemelésre méltó momentum, nevezetesen a kettős társadalom tilalma, az integrálódjatok, hozzátok a modernitáshoz kapcsolható teljesítményeteket, de hagyjátok otthon az identitásotokat javaslat. A Kanzlerin operacionalizálja, konkrét lépésekre, műveletekre bontja a klasszikus német filozófia civilizáció értelmezését? Jól hallom? Úgy beszélt a civilizáció infrastruktúrájáról, anyagi, technikai összetevőiről és a kultúráról, mint a szellem, az eszmények, világáról mintha ezek minden kockázat nélkül szét is válaszhatók lennének. Mintha a kétfejű borjúból lehetne két borjút csinálni. De, ami egy gondolatébresztő ezer oldalas dolgozatban megy, az nem biztos, hogy az életben is megy. A modernizáció nem a Nyugat privilégiuma, másutt is van modernizáció, de ebből nem következik, hogy az identitást le lehet adni a a ruhatárban. Nem önfeladás kellene, hanem egyensúlyozó identitás, de nem ebben gondolkodnak – sajnálkozunk. Tanuljanak meg németül. Ez szükséges, de kevés. Nagyon kevés.
Összegezve: a németek a civilizációban az előnyök keresését látják. Ami nem jár előnnyel, azzal ne foglalkozzunk, az nincs, azt zárjuk rövidre. Az idegenek tanuljanak meg németül és vegyék fel a munkát.

A bambaság fogságában
És közben Európa vezetői? Európa, a vén gyönyörű nő; löttyedt, szenilis. Mondják és csinálják a semmit. A legjobban az tetszett, amikor Juncker a növekvő válság kellős közepén valami olyat talált mondani, hogy ő már májusban beadott egy javaslatot arra, hogy milyen javaslatot kellene tenni. Augusztus végén jártunk. És a májusi javaslata a javaslatra, valahol a Javaslatok Osztályán fekszik! Mit látnak ők a civilizációban? A lehetőséget vanni.

Menekülés a menetelés fogságába
A világ peremén Kafka globalizált hőseivé lesznek azok, akiknek elveszett, vagy sosem volt civilizációjuk, akik kívül rekedtek a paradicsomon. Ha… Ha a szírek / vándorlók nem indulnak el életük végéig a török / jordán / libanoni / valamilyen pusztában kódoroghatnak. Soha senki feléjük se néz. Elindultak. Ha a határoknál megállnak, életük végéig ott állhattak volna, sohasem kapnak bebocsáttatást. Soha. Az őrök hosszú évek, évtizedek múltán is csak rájuk ripakodtak volna – Mit akarsz? Telhetetlen vagy! És amikor már látszott volna, hogy az utolsó sem bírja sokáig, merevülő teste már képtelen felemelkedni, ráordítottak volna, hogy halódásában még meghallja – Itt rajtatok kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a ti számotokra jelölték ki. Most megyek és bezárom. De a menekülők elindultak s menetelnek. Mint, akik menetelni születtek. Görögország, Magyarország, Németország, Dánia, tovább Svédország, tovább az északi sark, ott átfordulnak és mennek, mennek, menetelnek tovább. Új minőség. A 21. század nem barbár nomádjai. Mit látnak ők a civilizációban? Azt ami neki nincs. Lehet, hogy volt, de elveszett.
– Mi nekik Európa?
– Lehetőség.
– Rendben, de donor, vagy préda?

A civilizációk architektúrája – hálózat
Hagyjuk a ki mit lát, ki mit keres lajstromozását s térjünk vissza a civilizációhoz. Emlékezzünk a következőkre;
– A civilizáció információs háló, sok-sok fejlődő / növekvő,  hanyatló / csökkenő számú interakció terméke.
– Egy adott civilizációs térben az interakciók nem véletlenszerűek. Függnek a már meglévő kapcsolatoktól, a betöltött szerepektől és a személyiségektől. Minél fejlettebb egy civilizáció, annál inkább intézményesülnek a keretek – értsd nem véletlenszerűek az interakciók – annál inkább háttérbe szorul az, ami véletlen.
– Tapasztalat 1. Ha a civilizáció él és növekedni akar, akkor a hálója nyitott, új kapcsolatokat keres. A civilizációs háló új kapcsolatai sem esetlegesen jönnek létre. Az új tagok szívesebben kapcsolódnak a nagy, a jelentős csomópontokhoz, mint a kis jelentéktelenekhez.
– Tapasztalat 2. A civilizáción belül rengeteg perifériális csomópont van, amelyeknek alig vannak kapcsolataik és kevesen vannak az olyan központi csomópontok, amelyek az egész rendszert összekötik, a rendszernek mintát és formát adva éltetik.
– Tapasztalat 3. Ha egy civilizáción belül a kis perifériák sérülnek semmi gond, ha a nagy csomópontok, oda a civilizáció. (lásd Szíria, Irak stb.)
Barabási Albert-Lászlóé a szó. Ha egy háló hajlandó és képes növekedni, és ha nem véletlenszerű a belső kapcsolatuk, akkor jó eséllyel skála független háló jön létre. A civilizációk – vetem közbe – jó eséllyel skála független hálókon nyugszanak. A komplex skála független hálózatok ellenállóak a véletlenszerű “kilövésekkel” szemben, de a támadásokkal szemben, amikor megsemmisítik a legnagyobb csomópontot, majd sorra az utána következő nagy hub-okat – pl. városokat, ahol sűrűsödnek a jelentős interakciók – nem. Ilyenkor a rendszer nagyon gyorsan összeomlik. Ezt láttuk a Közel-Keleten.
Nos, a szíreket hub-jait kilőtték s ezzel megfosztották őket társadalmi minőségüktől. Lettek tömeg, lettek üldözöttek, lettek menekültáradat. És! Ezen minőségüknek engedelmeskedve, ezen minőségükben, elindultak arra amerre lehetett; a Nyugat hub-jai felé, Németország felé. Nem támadni akartak, hanem ott láttak nyitott hálót, életesélyt. Tömegesen oda mentek és ez gyakorlatilag ugyanúgy bénító túlterhelést vont maga után, mintha valaki megtámadta volna a Nyugat civilizációját. (Akiken átmentek hasonlót éreztek.) És a Nyugat némi vonakodás után úgy is reagált, mint aki veszélyben van. Zárulnak a határok. Az első hub, ami nem bírta a nyomást, München. Münchent a németek se mentesítették, Európa meg pláne. Úgy járt, mint Röszke.
Nos, ha ebben van valami – van – akkor nem az a kérdés tehát, hogy Európában hány állandó bejelentett lakosára, hány nem bejelentett migráns jut, hanem az, hogy a csomópontok bírják-e a növekvő terheket, vagy sem. Ha nem bírják, akkor baj van. Baj van. A migráció kezelése ezért elsősorban nem erkölcsi kérdés, nem óhaj, még kevésbé kívánságműsor, hanem civilizációs, hálózatépítési kérdés. Ha itt hibát vétünk, akkor jön a spontán csata. Röszkénél megvolt, de még van választás. Még nem a következmények korát éljük.

A tévedések fogságában
A szereplők zöme nem veszi tudomásul, hogy nem egyszerűen erkölcsi parancsokat kell végrehajtani, nem előnyöket lehet keresni, nem trükközni kell, nem dominanciát kell óvni, és baktatni, baktatni, hanem élő organizmusokat kellene kezelni illeszteni, építeni. Ha ez az illesztés elmarad akkor az:
– Aki a felebaráti szeretet erkölcsi parancsát követve kezeli a migrációt, az félő, hogy a nagy szeretetében pusztulni hagyja a saját hub-jait, az alapokat, amin lehet szeretni. A felebaráti szeretet gyakorlásának, mint problémamegoldásnak nem látszik a lejátszható algoritmusa.
– Aki vágyva az elismerésre, rákattan a “jó fiú szerepre” s valami kényszeredett laissez-faire paradigma mentén hagyja csellengeni az idegen tömeget, ő is hozzájárul a pusztuláshoz, ebek harmincadjára juttatja azt, amiben él, aminek a talajáról tényleg jó lehetett volna.  Ennek a laissez-faire szerű paradigmának se látszik a lejátszható algoritmusa.
– Aki a migrációban veszélyt lát  – van benne – de a gondok elhárítását harci feladatként fogja fel, az ellenséget csinál abból, aki ma még a partnere lehetne és megfosztja önmagát, közösségét, ha tetszik a civilizációját a növekedés lehetőségétől. Nem adom a hub-jaimat! Nem csinálhatsz hub-okat! Itt csak tömeg maradhatsz! Csavar a gépezetben. Pusztító és önpusztító stratégia. Aki ezt választja, annak az élete olyan lesz, mint egy vége-nincs kiesés elleni rangadó. Küzd valami szánalmasért úgy, hogy a győzelem is siralmas.
– Aki migrációban a nagy előnyöket, a nagy ugrás lehetőségét látja és lelkesen felajánlja a magát, mondva tessék becsatlakozni,  de csak becsatlakozni, az, az előnyök felé vezető úton hibát hibára halmoz, növeli a maga, a partnerei és a közönségei frusztrációját és ami a legborzasztóbb; felesleges kiadásokba veri magát. Végül adót emel.
– Aki elveszti civilizációja kulcsfontosságú hub-jait, és nem próbálja meg azokat valahogy újjáépíteni, ha csak másokhoz akar becsatlakozni, az bolygó hollandiként fog vándorolni, keresi a kincset, de nem leli, válogat és elégedetlenkedni fog bis gromoboj. És lázad. Mert identitás nélkül nem megy. Se levetni, se levetetni nem lehet.
– Aki a migráció során ….

P.S. 
“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

A szerzőről  

Mindig ugyanazt.