Múzeumpedagógiai szemle

Szerző:  Izabella   Kategória:       4 éve      2120 Views     Hozzászólások kikapcsolva  

Emlékezni sem könnyű, de felejteni olykor lehetetlen. Különösen lehetetlen felejteni, ha olyan emlékekről beszélünk, amelyek  történelmi jelentőségüknél fogva fájdalmasan időtlenek és időszerűek tudtak maradni sok-sok éven keresztül is. De lehet-e emlékezni arra, amit nem ismertünk? És ha igen, ki segít nekünk ebben?

Optimális esetben az emlékezetnek léteznek intézményesült keretei; olyan múzeumok, levéltárak, emlékiratok, forrásgyűjtemények, archívumok, melyek bárki számára hozzáférhetővé és érthetővé teszik ezeket az emlékeket. Nem annyira optimális esetben a meglévő kereteket (olykor igen drága, igen tolakodó keretekre kell most gondolnom sajnos), nem sikerül élő emlékszövettel kitölteni, csak csillogó szalmával, vagy rég megunt sztereotípiákból barkácsolt emlékutánzatokkal.

Ma Magyarországon sokan igyekeznek emlékezni, olykor  jól is. Többségük tényekkel tölti ki az eltűntek, kitelepítettek, elhurcoltak után maradt űrt, mint például Hábel János pécsi helytörténész “Elköltözött” szomszédaink című vékonyka kötetében. Mások rendszeres, olykor interaktív sétákat szerveznek középiskolásoknak kortárs oktatóval, hogy a diákok megismerhessék az adott helyekhez kapcsolódó történelmet-történeteket (lásd a Zachor Alapítvány tevékenységét és kiadványait).

Egy kicsit furcsa ezzel szembesülni, de itthon egyelőre éppen a múzeumok látszanak elmaradni a modern emlékezetkultúra szemléletmódjának fősodrától. Nem, nem a holokausztkiállításokat hiányolom, azokból valóban készült néhány  Auschwitz-Birkenau felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából, hanem … nos mit is …

Azt hiszem éppen azt, amit az újonnan megnyílt varsói Lengyel Zsidók Történeti Múzeumában (POLIN) barangolva megtapasztaltam, azt a szemléletet, melyben az emlék önmagáért és nem egy céllal értékes. Azt, hogy a kiállítások középpontjában az ember valamikori tevékeny jelenléte áll, és azt, hogy a kiállítások megtekintése után igenis érezzem azt a csodálatot, amely az  elmúlt generációk iránt bennem feltámad. Hadd lássam a világot olyannak, amilyen az igazából: örökké változó, az egymást követő generációk és kultúrák meglétéből kibontakozó csodának.

Be kell vallanom, engem elvarázsolt a POLIN, mert ugyan a lengyel zsidók történetével foglalkozik, igazi közösségi helyszínként funkcionál Varsóban. Sokan jönnek, és ami még fontosabb, sokan jönnek ide gyerekkel, mert jól érzik magukat itt.  Mondhatnám, véletlen, de nem mondom. Ahol negyven (!) múzeumpedagógus dolgozik, ott nemigen vannak véletlenek.

Nehéz volna a kiállítás minden értékéről számot adni, különösen úgy. hogy sokkal több időre lett volna szükségem ahhoz, hogy mindent alaposan megnézhessek. Egy azonban biztos, ez az a hely, ahova mindenképpen szeretnék a közeljövőben visszamenni. A fotók nyilván csak töredékét képesek bemutatni mindannak a sokszínűségnek, mely a látogatókat várja, de egy pici ízelítőt talán mégis adnak a hely és az épület hangulatából.

Látogatás előtt egyébként mindenképpen jó ötlet alaposan megtervezni, mit is szeretnénk látni, vagy esetleg vegyünk több napos jegyet, mert tavasztól már ilyesmire is lesz lehetőség. Addig én mindenesetre vágyakozom és irigykedem.

A múzeum angol nyelvű honlapja: ITT

DSC00723k   DSC00618k     DSC00629k     DSC00696k

DSC00638k

A szerzőről